Akármikor ünnepeljük, a karácsony lényege a békesség és szeretet
Magyarok, szerbek, görögök, oroszok és ukránok is egybegyűltek és közösen ünnepeltek.
Két hagyomány és kultúra őrzése lehetséges. Claire és férje a Gergely-naptár szerinti karácsonyt követően a pravoszláv hagyományoknak megfelelően januárban is megünnepelték Krisztus születését.
Went Claire: „Azért vagyok itt, mert nekem a férjem ortodox, és én pedig most ismerkedem általa. Én is hívő keresztény vagyok, de nem kifejezetten ortodox, úgyhogy ez az első évünk, nekem ez az első évem, hogy a szerb ortodox karácsonyt is ünnepeljük.”
Mirjana Salak a templomi kórus új vezetője. A kórus tagjai nemcsak szerb származásúak, nemzetiségtől függetlenül mindenkit szívesen látnak. Mirjana Újvidékről érkezett és először ünnepli az ortodox karácsonyt Budapesten: „Valóban lenyűgöző, hogy a szerb közösség külföldön is képes így megszervezni, megrendezni a karácsonyt, ez a meglepetés nagy örömmel tölt el.”
Úgy gondolom Krisztus születését egész évben lehet ünnepelni – mondta Mezei Klára: „Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy ebben az országban egy olyan közösség, mint a szerbek, akik ugye menekültek a törökök elől annak idején, több ütemben is befogadásra találtak, beilleszkedtek és meg tudták őrizni a kultúrájukat, a hagyományaikat.”
Magyarországon a szerb közösségnek ugyanúgy van lehetősége tartani a szokásokat akár csak Szerbiában. Ahogy Budapesten, úgy Szentendrén, Budakalászon, Pomázon, Lóréven és még sok más magyarok és szerbek által lakott magyarországi településen is ünnepelték a pravoszláv karácsonyt.
Milisavić Stefan, diakónus, Magyarország: „Ki tudja, hogy mi minden vár ránk a jövőben, de legalább ez a nap, meg a holnapi nap számunkra legyen az a nap, ami pozitivitást, jobb arcot mutat nekünk az egész világról. Erről szólt a történelem, erről szólnak a mai napok is, amik itt folynak. Maradjunk békében és adjon Isten erőt mindenkinek, a nézőknek is, nekünk is itt, akik szolgálunk, a hívőknek és minden embernek az egész világon.”
Legyen a karácsony decemberben, vagy januárban, vagy akár mind a kétszer, a lényeg az, hogy békességben és szeretetben teljen - tette hozzá.