Ugrás a tartalomra

Áldott karácsonyt!

2022.12.24
17:32
Forrás
Pannon RTV
Kegyelemmel és örömmel teli ünnepet, áldott karácsonyt kívánnak a hagyományos egyházak püspökei a Pannon Televízió nézőinek. Az egyházi méltóságok karácsonyi köszöntőjüket minden kereszténynek címezték.

Mondjunk nemet a megosztásra és fogadjuk be a betlehemi örömöt, erre mondjunk igent – fogalmazott karácsonyi üzenetében Német László belgrádi metropolita érsek. Azt mondta, Jézus születése Isten hatalmáról tanúskodik és arról, hogy a szeretet befogadása Istent és embert összekötő erő és béke forrása.

„Ebben a valóságban, a törékeny szeretet világában, itt akarunk mi ezekben a napokban különösen is a megtestesült isteni szeretetre figyelni, és tanulni tőle azt, hogy hogyan lehet és hogyan érdemes mindennek ellenére egymásra figyelni, egymást tisztelni és szeretni, és a békés együttélésre törekedni.”

Jó hír, örömhír mindenkinek: megszületett a megváltó, Jézus Krisztus, és vele remélhetőleg egy szebb világ kezdete – ezt mondta Fazekas Ferenc szabadkai egyházmegyei kormányzó.

„Szívből kívánom, hogy keresztény hitünk e nagy ünnepét, a karácsonyt töltsék igazi örömben. Mindannyiunk szívében valóban szülessék meg Jézus, és vele együtt az ő szeretete. Ámen.”

Halász Béla református püspök azt kívánta, adjon az Úr nekünk bölcs értelmet, erős hitet, szeretetet és reménységet karácsonykor. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyenkor gondoljunk a nélkülözőkre is.

„Imádkozzunk a békéért, mert Isten akarata az ő fiában, Jézus Krisztusban a béke. A béke, amely kell, hogy uralkodjék a mi szívünkben, a mi mindennapi életünkben.”

Bár bizonytalan idők járnak felénk, ilyenkor talán még fontosabb Jézus születésének megünneplése – véli Dolinszky Gábor evangélikus püspökhelyettes.

„Hogy figyeljünk egymásra, hogy elfogadjuk egymást, és szeressük egymást az isteni szeretettel, amely karácsony ünnepében megszületett. Így legyen boldog, így legyen áldásos és szeretetteljes az ünnepünk, így alakítsunk ki egy nagy családi közösséget mindnyájan, akik Jézus Krisztus születését ünnepeljük. Ámen.”

A hagyományos egyházak püspökei egyúttal sikerekben és egészségben gazdag új esztendőt kívánnak mindenkinek.

Német László belgrádi metropolita érsek
Fazekas Ferenc
Halász Béla
Dolinszky Gábor

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.