Ugrás a tartalomra

Anyanyelvi tábor Győrben határon túli diákoknak

2012.07.30
20:35
Kárpátaljai, erdélyi, felvidéki és délvidéki magyar ajkú középiskolások részvételével anyanyelvi tábor nyílt hétfőn Győrben
Kárpátaljai, erdélyi, felvidéki és délvidéki magyar ajkú középiskolások részvételével anyanyelvi tábor nyílt hétfőn Győrben. A tíznapos program a fiatalok nemzettudatának, identitásának erősítését, anyanyelvi ismereteik bővítését, elmélyítését szolgálja – mondta Szabó József főszervező az MTI-nek, hozzátéve, hogy az együtt töltött idő kölcsönös ismerkedési lehetőséget kínál a különböző országokban élő tizenévesek számára. A táborlakók régészeti-történelmi témájú előadásokat hallgatnak a magyarság 1100 évéről, anyanyelvi tudásukat pedig nyelvi játékokkal csiszolják. A 100 éve született Örkény István életművének ismeretéről vetélkedőn mérik össze tudásukat. Ezen túl ismerkednek a néphagyományokkal, egyebek között a tradicionális ünnepekkel, továbbá az égitesteknek a néphagyományban betöltött szerepével. Szó lesz arról is, miként hatnak a tradíciók a nemzettudat erősítésére. A határon túlról érkezett csoportok bemutatkozó programokon villantják fel életformájukat, adnak bepillantást mindennapjaikba. Emellett lesz táncház, közös éneklés és kirándulás is „a legnagyobb magyar”, Széchenyi István egykori otthonába Nagycenkre, illetve a műemlékekben gazdag Sopronba és környékére. A félszáz fiatalnak élményt adó anyanyelvi tábor főtámogatója a Rákóczi Szövetség - közölte Szabó József, a szövetség győri elnöke, aki a kezdetektől mozgatója az ügynek. A mostani a 29. rendezvény, és ezúttal magyarországi középiskolások nélkül zajlik. (MTI)
Győr
anyanyaelbi tábor
határon túli

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.