Ugrás a tartalomra

Aranyat érne a vetésnek az októberi eső

2021.10.08
18:59
Forrás
Pannon RTV
Esett az eső, de nem elég - mondják a vajdasági gazdák. Stábunk Újvidék környékén forgatott, ahol javában zajlik az őszi vetés.

A nyári hőség ott is komoly aszályt hagyott maga után, amin a lehullott 10-12 milliméternyi eső nem sokat enyhített.

A jó termés húsz százalékban függ a vetőmag minőségétől, húsz százalékban a gazdák munkájától, és hatvan százalékban az időjárástól, legalábbis ezt mondják a gazdák. Az utóbbi pár napban leesett csapadéknak valamelyest sikerült benedvesíteni a földet, de ez még korántsem elég.

A temerini Kálmán Imre harminc hektáron olajrepcét, tíz hektáron pedig árpát vet. A munkálatok kezdetén a földben nem volt semmilyen nedvesség, így szinte porba vetettek - mondja a gazda. A 13 liter négyzetméterenkénti eső csupán arra volt elég, hogy átnedvesítse a magágyat.

Kálmán Imre, földműves, Temerin: „Minél több esőre lenne szükség, mert a víztartalékok is a földben elfogytak a nyár folyamán, a trópusi forróság miatt. A szántások is nagyon rosszul néztek ki, ahogy készítettük elő a búzának, az árpának, meg az olajrepcének a földeket, néhol szántottuk, néhol redukált talajművelést végeztünk, de ötször-hatszor végig kellett menni, hogy egy normális magágyat tudjunk előkészíteni, úgyhogy minél több esőre lenne szükség, az őszi kultúrák fejlődése végett is, meg hát, hogy tudjunk egy normális szántást, meg redukált talajművelést végezni, meg hogy a víztartalékok is növekedjenek a tél folyamán a földben.”

Bancsi Zoltán kizárólag szóját és kukoricát termel 150 holdon. Az őszi búza vetésen még gondolkodik.

Bancsi Zoltán, földműves, Piros: „Két éve már nem vetettem búzát, de mivel nagyon rossz termésre számítottam a július folyamán, úgy döntöttem, biztosan vetek búzát. Mivel most megint megkaptuk azt a három és fél tonna átlagot, meg ha számolom a tavalyi átlagot, a tavalyelőtti átlagot, akkor egy hároméves kukorica átlag, még mindig szerintem felülmúlja a búzából befolyt pénzt.”

A gazdák bíznak benne, hogy hamarosan újabb esőfelhők érkezhetnek Vajdaság fölé, hiszen a talajból továbbra is sok nedvesség hiányzik.

vetés
őszi gabona
őszi vetés
vetés
vetéselőkészület
búza
kukorica
árpa

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.