Ugrás a tartalomra

Átadták a bácskossuthfalvi Sloboda Labdarúgó Klub felújított öltözőit

2018.04.16
18:34
2018.04.16
20:15
Forrás
Pannon RTV
A beruházás értéke mintegy 10 millió dinár. Ezentúl korszerű feltételek mellett edzhet a helyi felnőtt csapat és az egyre bővülő utánpótlás, és méltó körülmények között fogadhatják a vendégcsapatokat.

A bácskossuthfalvi labdarúgó csapat ifjú tehetségei fogadták a vezetőség tagjait a felújított klubépület előtt. Majd sor került az ünnepélyes szalagátvágásra. A felújítás előtt használhatatlan állapotban voltak az öltözők, mára korszerű feltételek mellett edzhetnek a sportolók. Rózsa Patrik hat éve focizik, örül a pozitív változásnak.

Rózsa Patrik: „Azért kezdtem el, mert mindig is egy izgő-mozgó gyerek voltam. Egyszer eljöttem, megtetszett, és azóta szerelmes vagyok belé. Az öltözők meg nagyon tetszenek, főleg, hogy régen még tusolni se bírtunk, de most már ez a lehetőség is megvan.”

A bácskossuthfalvi helyi közösség 700 ezer dinárral járult hozzá a felújításhoz.
Seffer Attila, tanácselnök, Bácskossuthfalva HK: „Egy átjáró hidat tudtunk biztosítani a helyi közösségünk részéről, valamint mi vásároltuk meg a drótkerítéshez a drótot, amit a TSC Labdarúgó Klubbal közösen helyeztünk fel egy munkaakció keretein belül, ezekkel a beruházásokkal tudtunk mi hozzájárulni, és ezek után a karbantartásban részt fogunk vállalni.”

A beruházás értéke mintegy 10 millió dinár, amelyet a topolyai TSC biztosít a magyar kormány támogatásának jóvoltából. A cél a régió labdarúgása színvonalának emelése. A topolyai fociakadémia mellett Vajdaságban 15 klub kap támogatást.

Zsemberi János, főtámogató, TSC: „Bácskossuthfalván az infrastruktúra az használhatatlan volt, a labdarúgás meg volt halva, mi most úgy gondoltuk, hogy az egész régió labdarúgását fejlesztjük.”

A mintegy 100 éves bácskossuthfalvi labdarúgó klubnak komoly múltja van - hangsúlyozta Takács Mihály, a Puskás Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia főigazgatója: „Az idők során bebizonyosodik, hogy újra lehet olyan erős közösséget alkotni, újra erős közösséget teremteni, ami eleve a labdarúgáson, a sporton keresztül erősebbé és még dinamikusabbá teszi a kapcsolatot az anyaországgal.”

A bácskossuthfalvi labdarúgó klub egyre bővül, jelenleg mintegy negyven fiú három korcsoportban játszik a klubban. Az infrastrukturális fejlesztéseken kívül szakmai segítséget is nyújt a TSC a gyerekek felkészítésében.

Bácskossuthfalva
Sloboda Labdarúgó Klub
Zsemberi János
Seffer Attila
Takács Mihály

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.