Ugrás a tartalomra

Átadták a VM4K új épületszárnyát

2022.11.09
15:36
2022.11.09
17:03
Forrás
Pannon RTV
Átadták a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ új szárnyát Szabadkán. A bővítésére az intézmény által nyújtott tartalmak és képzések megnövekedett száma miatt volt szükség.

A szabadkai Donát Mór-ház évekig elhagyatottan állt, majd 2017-ben a magyar kormány támogatásának köszönhetően felújították, és itt kapott helyet a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ. A VM4K-ban klubhelyiségében egyebek mellett előadásokat és rendezvényeket tartanak, az emeleti tantermekben pedig képzések zajlanak azoknak a hallgatóknak, akik már elvégeztek valamilyen alapképzést.

A népszerű programok miatt elengedhetetlen volt az épület bővítése, amely most egy kétszintes új szárnnyal gazdagodott. Az intézményt a Szekeres László Alapítvány működteti.

Somogyi Tünde, ügyvezető: „A földszinten egy 36 négyzetméteres terem kapott helyet, a padlástérben pedig egy 38 négyzetméteres terem áll a rendelkezésünkre. Ezekre a termekre nagy szükségünk van, hiszen jelenleg a Kárpát-medencei felsőoktatási tér részeként három egyetem képzései zajlanak több évfolyamon, mintegy 90 fő részvételével."

A megnyitón Pásztor István megköszönte a magyar kormány támogatását. A VMSZ elnöke a VM4K-ban zajló munkáról is szólt.

„Az az intézményrendszer, amely ezeknek a falaknak a keretein belül működik egy új színfoltja a vajdasági magyar közéletnek, a politikai életnek és a kulturális életnek. Azt bizonyítja, hogy nem kizárólagosak vagyunk, hanem nyitottak vagyunk. Azt bizonyítja, hogy aki minket elfogad és megbecsül, azt mi is elfogadjuk és megbecsüljük. Azt bizonyítja, hogy mindenki irányába nyitottsággal állunk és, hogy ha ezt kapjuk vissza, akkor partner kapcsolatot tudunk építeni a közösség építése érdekében még akkor is, hogy ha nem éppen mindenben értünk egyet."

A Kárpát-medence külhoni magyarsága közül a vajdaságiak tudtak a leggyorsabban és leghatékonyabban fejlődni - ez példaértékű lehet a többi magyar közösség számára - mondta az átadón Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

„Nemzeti tanácsi választásokra kerül sor a hétvégén és egy olyan intézménynek a felállításáról döntenek a benne résztvevő magyar szavazók, amely elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy az oktatási, kulturális és egyéb intézményeink továbbra is erősek tudjanak maradni."

A beszédeket követően a VM4K új épületrészét Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke avatta fel.

Az új szárnyban az intézmény eddigi munkájáról készült képkiállítást tekinthettek meg a résztvevők, majd a VM4K klubhelyiségében egy kötetlen beszélgetéssel folytatódott az ünnepi esemény.

VM4K
Magyar Kormány
nemzetpolitikáért felelős államtitkár
Somogyi Tünde
Szekeres László Alapítvány

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.