Ugrás a tartalomra

Az 1849-es véres gyertyaszentelőre emlékeztek Zentán

2020.02.02
18:59
2020.03.13
17:20
Forrás
Pannon RTV
A mai megemlékezést a helyi önkormányzat és a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre szervezte meg.

A zentai Felsővárosi köztemetőben felállított fekete márvány obeliszknél emlékeztek meg az 1849. február eleji tragikus zentai eseményekről.

Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „Erre meg kell emlékeznünk minden évben, ennél az emlékműnél, amit őseink 1893-ban állítottak fel, hogy emlékezzünk, és figyelmeztessünk, hogy ilyen szörnyű események ne forduljanak elő.”

Nagyon fontos, hogy a múlt hibáiból tanuljunk - hangsúlyozta a megemlékezésen Burány Hajnalka. A VMSZ Női Fórumának elnöke hozzátette, így építhetünk egy jobb jövőt: „Nagyon fontos, hogy a múlt tanulságait tovább vigyük, és megmutassuk a jövő nemzedékeinek. A példamutatás nagyon fontos a huszonegyedik század emberének, mert fontos, hogy az újabb nemzedékek is megtudják, mit történt, illetve megértsék azt, hogy mekkora jelentősége van az emlékezésnek, a felidézésnek.”

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke hangsúlyozta, az 1849. év gyertyaszentelője a napjainkig tanulságul szolgál számunkra, hogy mindig fel kell készülni arra, hogy egy közösség meg tudja magát védeni: „Mert különben olyan sors vár rá, mint ami itt a zentaiakra várt. Ártatlan embereket mészároltak le. Azt hiszem, hogy az ő emlékük, örökségük nemcsak az emlékezetre biztat bennünket, hanem arra is kötelez, hogy ha mindig magyarként akarunk megmaradni, akkor legyünk felkészültek arra, hogy ha bármi következik, közösségünket meg tudjuk védeni.”

171 éve a forradalom és szabadság harc idején a szerb csapatok február 1-jén érték el Zenta határát. A megadást elutasító magyar csapatok vereséget szenvedtek a város védelmében. Ezt követően a szerbek atrocitásai két hétig tartottak és több mint 2000, egyes becslések szerint 2800 áldozatot követeltek.

gyertyaszentelő nap
véres gyertyaszentelő
Zenta
Burány Hajnalka
Hajnal Jenő
megemlékezés
Czegledi Rudolf

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.