Ugrás a tartalomra

Az 1944-45-ös áldozatok emléke előtt tisztelegtek Moholon

2021.11.02
14:23
2021.11.02
16:39
Forrás
Pannon RTV
Az eseményt a Pro Communitas és a Moholi Családok Egyesülete civil szervezet, valamint a helyi katolikus plébánia közösen szervezte.

A megemlékezés szentmisével kezdődött, amelyet Világos Miklós, helyi plébános celebrált.

A jelenlévők egy fontos pillanat részesei lehettek, hiszen tíz év után sor került a ravatalozó hivatalos megnyitójára és megszentelésére.

Világos Tibor a Moholi Családok Egyesületének elnöke: „Mindenki aki jó szándékú ember volt, az hozzátette a saját kis történetét, saját kis cselekményét, úgyhogy a faluban mindenki örül annak, hogy végre használatba tudjuk venni.”

A megemlékezés az áldozatok tiszteletére felállított emlékműnél szervezett kegyeleti műsorral folytatódott. Világos Miklós, plébános köszöntőjében arról beszélt, hogy a történelem viharaira, a kegyetlenségekre ma is fontos emlékezni, hogy a jövő nemzedéke is okuljon ezekből.

„Ne merüljenek feledésbe, mert nekik nincs sírjuk, nincs megjelölt hely, ahova el van temetve a testük. Egyesek holttestét elvitte a Tisza, mások teste tömegsírban nyugszik, és van akiről azt sem tudjuk, hogy időközben hol tűnt el.”

A megemlékezés végén Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa, a Vajdasági Magyar Szövetség, a művelődési egyesületek, valamint az önkormányzati és civil szervezetek képviselői elhelyezték a kegyelet virágait az áldozatok tiszteletére felállított emlékműnél.

Mohol
Világos Tibor
Világos Miklós

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34, Frissítve: 16:37

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.