Ugrás a tartalomra

Az amerikai-német vakcinából (is) rendelne Szerbia

2020.11.11
10:10
2020.11.11
10:30
Forrás
N1, Vajdaság Ma
Szerbia márciusig 350 ezer adagot kap az amerikai-német koronavírus elleni vakcinából - írja a szerbiai sajtó. Ez elegendő lesz arra, hogy lefedje az egészségügyi dolgozók és a katonaság, valamint a rendőrség szükségleteit.

Aleksandar Vučić korábban azt mondta, hogy még az év vége előtt megpróbálnak valamennyit beszerezni a védőoltásból, hogy a legveszélyeztetettebb réteg még idén kaphasson belőle.

A köztársasági elnök bejelentése szerint ingyenes lesz az oltás.

A Pfizer-féle vakcinát 43500 önkéntesen tesztelték, hat országban, negatív hatások nélkül. A jövő héten kér majd engedélyt a vállalat az illetékes amerikai gyógyszerfelügyeleti intézménytől a védőoltás használatára.

A tervek szerint az év végéig mintegy 50 millió adag vakcinát tudnak kézbesíteni, a jövő év folyamán pedig további 1,3 milliárdot.

vakcina
védőoltás
Szerbia
koronavírus
járvány
Pfizer-féle vakcina

Most

10:01, Frissítve: 10:08

A niši Radničkit fogadja a TSC

Ismét hazai pályán játszik ma a TSC labdarúgó csapata. A topolyaiak a bajnokság 17. fordulójában a niši Radnički együttesét látják vendégül.
07:39, Frissítve: 07:54

Támadás az Eiffel-toronynál, egy halott

Egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy "Allah Akbar".
07:03, Frissítve: 07:29

Advent első vasárnapja

Eljött az ideje, hogy meggyújtsuk az első gyertyát az adventi koszorún. Az idei ünnepkör azonban rendhagyó, különbözik a korábban megszokottaktól.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.