Ugrás a tartalomra

Az egyházi ünnep egybeesik a Nemzeti Összetartozás Napjával

2022.06.03
20:59
2022.06.04
07:30
Forrás
Pannon RTV
Csíksomlyóra figyelnek a katolikusok, illetve a keresztények, hiszen szombaton tartják a pünkösdi búcsút. A római katolikus egyház hívei itt teljes búcsút, azaz bűnbocsánatot nyerhetnek. A Pannon RTV stábja a helyszínről tudósít.

Az erdélyi csíksomlyói pünkösdi búcsún több százezer katolikus és keresztény hívő vesz részt. Egyes információk szerint azonban akár a másfél milliót is eléri az odaérkezők száma, akik a Szűzanya tiszteletére tartott körmeneten, és szentmisén vesznek részt. A vajdaságiakat sem szokta eltántorítani a közel 10 órás út, minden évben több autóbusszal is érkeznek hívek innen.

A Mária-kegyhelyre, a Szűzanya csodatevő szobrához való zarándoklat kiemelt vallási esemény. Az ünnepi szentmisét rendszerint pünkösd szombatján tartják, szabadtéren, a Kissomlyó-hegy és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben. Ez idén sem lesz másként. Az ünnepi szentmise, amelyet a Pannon TV műsorán is követhetnek, holnap fél 1-kor kezdődik és főcelebránsa Ft. dr. Udvardy György veszprémi érsek lesz. Az idei búcsú mottója a Pax et bonum!, azaz Béke és Jóság!

Ötödik alkalommal rendezik a pünkösdi lovas zarándoklatot, aminek az a célja, hogy eljuttassa az összmagyarság imaüzeneteit a csíksomlyói búcsúra. Potápi Árpád János, magyar nemzetpolitikai államtitkár kedden tette közzé Facebook oldalán, hogy másnap reggel elindul a lovas zarándokokkal, hogy elvigye az imaüzeneteket Csíksomlyóra. Ismét útra kel az Össznemzeti Zarándokvonat is, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz.

Pünkösd ünnepe egyébként ebben az évben egybeesik a Nemzeti Összetartozás Napjával. A magyarok ilyenkor az 1920-as trianoni békeszerződés aláírására emlékeznek. Ennek központi ünnepsége is Erdélyben lesz.

De, hogy mióta is létezik ez a zarándokhely? Története messzire nyúlik vissza. Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda. 1990-től kezdődően mára már az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált.

A csíksomlyói kegytemplom legértékesebb tárgya a főoltár mögött őrzött Mária-szobor. A 16. században készült hársfából, alkotója ismeretlen. A Napba öltözött asszonyt ábrázolja, akinek lába alatt a Hold, feje körül tizenkét csillagból álló koszorú látható. Királynőként a fején korona, jobb kezében jogar, bal karján a szintén koronás kis Jézus.

A kegytemplom és a búcsú értékes tárgyai közé tartozik a főoltár bal oldalán található labarum is. Amikor a papság ezen jelvénnyel az élén felér a Kis-Somlyó-hegyen lévő Salvator-kápolna elé, eléneklik az „Egészen szép vagy Mária” éneket és azután folytatódik tovább a körmenet.

2019-ben pünkösdkor maga a pápa látogatott el Csíksomlyóra. Akkor a két napon át zuhogó eső sem tántorította vissza a zarándokokat, hogy Ferenc pápa csíksomlyói, szabadtéri Mária-kegyhelyen tartott prédikációján részt vegyenek, és élőben láthassák a szentatyát.

Egy évvel később az ünnepi szentmisét ugyan megtartották, de tömeges zarándoklat nélkül, ennek oka pedig a koronavírus-járvány volt. Akkor Kovács Gergely gyulafehérvári érsek úgy nyilatkozott, hogy szerinte a csíksomlyói zarándoklat benne van a lelkekben.

A járvány miatt még tavaly is korlátozott számú résztvevővel zajlottak a liturgikus programok. Idén azonban bárki részt vehet a Csíksomlyói búcsún. A lelki feltöltődés és a meghitt pillanatok biztosan nem maradnak el. Ezúttal a Pannon RTV stábja is a helyszínről tudósít.

Csíksomlyó
keresztény
katolikus
pünkösd
pünkösdi búcsú
nemzetpolitikai államtitkár
Ferenc pápa
zarándok

Most

Népszerű