Ugrás a tartalomra

Az elemek szelektív begyűjtésével is csökkentheti Szerbia az ökológiai lábnyomát

2019.03.02
10:58
2019.03.02
17:08
Forrás
Pannon RTV
Az ökológiai lábnyom csökkentése az elemek szelektív begyűjtésével címmel szombaton a VM4K-ban egynapos továbbképzést tartottak az általános- és középiskolák fizika- és műszaki tanárai részére.

A műhelygyakorlatra 15 tanár érkezett Észak-Bácska településeiről. Az első workshop jellegű képzést Tóth Dénes nyugalmazott elektrotechnika szakos tanár vezette. Ma az ökológiai lábnyom mérésére, és univerzális- és táblaméretű töltő elkészítésére kaptak gyakorlati utasítást a résztvevők. A következő továbbképzést március 23-án tartják informatika- és biológiatanárok részére.

Tóth Dénes, nyugalmazott fizika- és elektrotechnika szakos tanár: „Az a célunk, hogy átfordítsuk a száraz elemek használatát, amely pillanatnyilag kilencven-tíz százalék. A kilencven az a nem tölthetők százaléka, a tíz a tölthetőeké. Tehát, hogy átfordítsuk legalább gyakorlatokon keresztül 50-50-re. Ha igaz lesz, akkor az iskolák tudnak majd olyan töltőket csinálni, amelyek naponta 20-tól 50 elemet tudnak tölteni, a gyerekek amikor mennek a suliba akkor töltik, amikor pedig haza mennek akkor viszik a lámpákba. Általában led-lámpák táplálását próbáljuk megoldani, mert a méréseink szerint a gyerekek felének nincs bicikli lámpája, ami közlekedésveszélyes.”

ökológiai lábnyom
VM4K

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.