Ugrás a tartalomra

Az első világháború roma áldozataira emlékeztek Újvidéken

2018.02.21
08:40
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
Száz év után először emlékeztek meg az első világháború roma áldozatairól Vajdaságban.

Száz év után először emlékeztek meg az első világháború roma áldozatairól Vajdaságban. Az évfordulóra közös fényképkiállítást szervezett a belgrádi Roma Kultúrház és a Vajdasági Múzeum Újvidéken. A tárlatot Igor Mirović tartományi kormányfő nyitotta meg.     
Az első világháború befejezésének 100. évfordulójára szervezett kiállításon több mint 150 fénykép mutatta be az itt élő és harcoló roma nép sorsát. A tárlat szerzője Dragoljub Acković, a belgrádi Roma Kultúrház igazgatója volt, aki szerint a két évtizede gyűjtött fotók hamisítatlan kordokumentumok. Dr. Dragoljub Acković, igazgató, Roma Kultúrház, Belgrád: „Amikor feldolgozatlan fotót közlünk, akkor az első rangú történelmi bizonyíték. Ez jelentősebb azoktól az írott forrásoktól, amelyek alapján a roma nép kultúráját és történelmét kutatják.”

A tárlat bemutatásával először történt meg, hogy történelmileg elismerjék a Szerbiában élő roma kisebbség áldozatait. Jelena Jovanović, elnökhelyettes, Roma Nemzeti Tanács: „Fontos, hogy ezek a fiatalok, akik eljöttek ide, a látogatók, a roma és más közösségek tagjai megismerjék egymást, meg az idősek is, hogy megismerjék azt, ami történt. Ismernünk kell a történelmünket, és nem szabad elfelejtenünk, hogy az soha ne ismétlődhessen meg.”

A roma kisebbségnek jelentős társadalmi szerepe volt és maradt is Szerbiában – emelte ki Igor Mirović tartományi kormányfő. „Ez egy jó alkalom arra, hogy a kiállított képeket nézve elgondolkodjunk, vajon megfelelően támogatjuk-e azokat a tevékenységeket, amelyek egy kisebbségi közösség, mint amilyen a roma is, megmaradásához és identitásának megőrzéséhez szükségesek országunkban.”

A tartományi kormány célja, hogy a vajdaságban élő kisebbségi közösségek a jövőben gazdaságilag erősödjenek, ugyanis így tudják majd megőrizni kulturális értékeiket is – tette hozzá a kormányfő. 

Újvidék
Igor Mirović
Róma
áldozat
világháború

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.