Ugrás a tartalomra

Az elsüllyesztett német folyami flottilla kiemelését tervezik a Dunából

2020.05.27
18:53
2020.05.27
19:08
Forrás
Szerbiai RTV
A szerb kormány első lépésben 1,5 millió eurót szán a második világháborús német folyami flottilla elsüllyesztett egységeinek Dunából való kiemelésére. Az erre vonatkozó szerződést ma írták alá.

Zorana Mihajlović szerb építészeti, közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter elmondta, ezzel megkezdődhet az a folyamat, amire 75 éve vártak.

A Dunának a kelet-szerbiai Prahovo településnél lévő szakaszából a roncsok kiemelésének első fázisként a szakemberek meghatározzák, mekkora mennyiségű robbanóanyag és lőszer van a 23 elsüllyedt hajó fedélzetén. Biztonsági okokból csak ezt követően kezdik meg a folyó mélyén fekvő roncsok kiemelését, amire 23 millió eurót különítettek el.

Mihajlović szerint a medertisztítással egész évben hajózhatóvá válik a Duna szerbiai szakasza, aminek köszönhetően ötmillió eurós többletbevételt valósíthat meg az ország évente.

flotilla
német
folyami
elsüllyesztett
Zorana Mihajlović
Duna
kiemelés
hajóraj

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.