Ugrás a tartalomra

Az EP hárommilliárd euró felszabadítását hagyta jóvá az uniós egészségügyi ágazat számára

2020.04.17
20:35
2020.04.17
20:46
Forrás
MTI
Az Európai Parlament képviselői távszavazás útján hárommilliárd euró felszabadítását hagyták jóvá az uniós egészségügyi ágazat számára - közölte az uniós parlament csütörtökön.

Ebből a koronavírus-járvány elleni fellépéshez közvetlen támogatást lehet majd nyújtani a tagállami egészségügyi rendszereknek. Az unió megvásárolhatja a szükséges orvosi eszközöket, betegeket és orvosi berendezéseket szállíthat, további szakemberek munkába állítását finanszírozhatja a legnehezebb helyzetbe került területeken, és segíthet a tagállamoknak mobil tábori kórházak létesítésében. A jogszabály egyebek mellett további forrásokat tesz elérhetővé az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ számára (3,6 millió euró), de a megnövekedett migrációs nyomásnak kitett Görögország számára (350 millió euró) és az albániai földrengés utáni újjáépítésre (100 millió euró) is biztosít segítséget.

Az EP jóváhagyta azt a javaslatot is, hogy a tagállamok a még fel nem használt uniós forrásokat a járvány hatásainak mérséklésére fordíthassák. Az uniós parlament továbbá elfogadta a leginkább rászorulókat támogató európai segítségnyújtási alap (FEAD) működését továbbra is biztosító rendkívüli intézkedéseket is.

Az EP állásfoglalást is elfogadott, amelyben a képviselők egyebek mellett a járvány utáni időszakra érvényes, gazdaságot támogató helyreállítási csomag létrehozást kérték, amelyben véleményük szerint az uniós költségvetés által garantált helyreállítási kötvényeknek is szerepelniük kell. A szöveg szerint a képviselők egy állandó európai munkanélküliségre vonatkozó biztosítási rendszert és egy legalább 50 milliárd eurós szolidaritási alap felállítását szorgalmazták. Ragaszkodtak ahhoz, hogy az unión belül a gyógyszerek és védelmi eszközök, az élelmiszer és az alapvető árucikkek szállítása céljából végig nyitva kell tartani a határokat. Hangsúlyozták azt is, hogy a kijárási korlátozások megszüntetését követően közös, összehangolt uniós lépésekre van szükség a vírus ismételt felbukkanásának megakadályozásához.

Az állásfoglalásban szerepel továbbá, hogy a parlament az európai értékekkel összeegyeztethetetlennek tartja a magyar kormány azon lépéseit, hogy "a szükségállapotot időkorlát nélkül hosszabbította meg, határozatlan időre rendeletekkel kormányoz, és meggyengítette a magyar Országgyűlés rendkívüli felügyeleti hatáskörét". A képviselők a transznemű és interszexuális személyek jogai elleni magyarországi támadásokat is elítélték.

AZ EP törvénytelennek mondta a lengyel kormány döntését a választási törvények megváltoztatásáról, az európai értékekkel összeegyeztethetetlennek nevezte azt, hogy a lengyel kormány a járvány közepén készül elnökválasztást tartani.

A képviselők arra kérték az Európai Bizottságot, hogy mérje fel, az intézkedések összhangban állnak-e az uniós szerződésekkel, és szükség esetén a súlyos és tartós jogsértés kezelésére használja ki az összes rendelkezésre álló uniós eszközt, beleértve akár a költségvetési eszközöket is. Az EP azt várja az Európai Unió Tanácsától, hogy ismét tűzze napirendre a Magyarország és Lengyelország ellen folyamatban lévő, a 7. cikk szerinti eljárással kapcsolatos vitát és eljárásokat - írták.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja a szavazást követően az MTI-hez eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy képviselői támogatták az Európai Parlament jogalkotási döntéseit az új koronavírus járvány elleni küzdelemhez a tagállamoknak nyújtandó segítségről.

Véleményük szerint az Európai Parlamentnek a tagállamok számára segítséget nyújtó döntései komoly késedelemmel születtek meg, és az intézkedések csupán szerény hozzájárulást jelentenek a tagállamok járvánnyal szembeni védekezést szolgáló erőfeszítéseihez.

"Ha egyetlen emberéletet is meg tudunk menteni az intézkedésekkel, mi minden erőnkkel támogatjuk azokat" - összegezte a szavazást Deutsch Tamás fideszes delegációvezető.

Kósa Ádám fideszes EP-képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a leginkább rászorulóknak nyújtott támogatás a fertőzés kockázata miatt sem szakadhat meg.

Európai Parlament
egészségügy
koronavírus
támogatás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.