Ugrás a tartalomra

Az év első véradása Martonoson

2022.01.05
12:19
2022.01.05
16:37
Forrás
Pannon RTV
Első véradási akcióját tartotta Martonoson a magyarkanizsai Vöröskereszt és a Szabadkai Közkórház Transzfúziós Szolgálata. A településen ezúttal 22-en adtak vért.

Összesen két óra állt rendelkezésükre azoknak az önkénteseknek, akik vért szerettek volna adni Martonoson. László Zoltán az elsők között érkezett az akcióra: „2000-ben indult ez nálam, humánus okokból. Szeretnék segíteni az embereknek. Különösebb oka nincs, szeretek segíteni az embereken.”

Szép számban, több mint 20-an vettek részt a martonosi véradási akción. Ez egy igazán jó adatnak számít a falu méretéhez képest – mondja Hodik Erzsébet a helyi Vöröskereszt elnöke. Kiemelte, fontos tartani a véradókkal a kapcsolatot, amit a tavalyi év is jól bizonyít, hiszen sokan nem ismerték a koronavírus-járvány ideje alatti szabályozást a véradással kapcsolatban: „Ha kapott vakcinát az nem akadály, közvetlen utána is lehet adni vért. Azonkívül, aki betegségen átesett, ha nem voltak súlyos tünetei, akkor 2 vagy 3 hónap múlva tud jönni vért adni, akinek viszont nagyon súlyos tünetei voltak, mint tüdőgyulladás, kórházi kezelés, annak hosszabb idei kell várnia.”

Magyarkanizsa községben a tavalyi évben a 36 megszervezett akció keretén belül 707 egységnyi vért sikerült a helyi szervezetnek átadnia az illetékes szerveknek.

Martonos
Vöröskereszt
Szabadkai Közkórház

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.