Ugrás a tartalomra

„Az igazságra és csakis az igazságra törekedj”

2019.01.25
21:51
2024.03.19
08:44
Forrás
Pannon RTV
Így szól a 2019-es ökumenikus imahét központi igéje. Ez alapján tartanak egy héten át közös istentiszteleteket a különböző felekezetű gyülekezetek és imádkoznak a Krisztus-hívők egységéért.

Torontálvásárhelyen is összegyűltek a hívők.        

A keresztények minden évben a világ minden táján azért gyűlnek össze, hogy szeretetben, hitben közösséget alkossanak. Torontálvásárhelyen második alkalommal jöttek össze a református és katolikus hívők. Talpai Mária, Torontálvásárhely: „Nagyon tetszett, örülök, hogy összejöttünk és társalogtunk.”

A 2019. évi imahétre tervezett programfüzet Indonéziában született meg. Beszédes Mária, református lelkész, Torontálvásárhely: „Peldául az indonéz nemzetben, országban a lakosság mindössze 10 százalékát teszik ki a különböző hátterű történelmű keresztények, a nagy többség muzulmán. Bár vannak keresztények 10%-ban, de ők is nagyon sokfélék, különböző felekezetekből valók, különböző hagyományokkal, különböző hangsúlyokkal, és nagyon fontos náluk az egység, a közösség megélése.”

A közös ima nagyon jó hatással van a hívők lelkére - mondta Masa Tamás katolikus plébános: „Látom, hogy az emberek azért csak eljönnek és beszélnek róla, és érdekli is őket a téma, érdekli őket a dolog, hiszen egy faluközösséghez tartoznak. Független, hogy katolikus és református közösségek vannak itt jelen, mégis megvan a párbeszéd. Látom, az emberek a maguk módján örülnek és látogatják ezeket az alkalmakat, én is ennek valóban örülök, és nagyon jók ezek az igehirdetések.”

Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg. Az eseményen először még csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és csak az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg. 

Torontálvásárhely
imahét

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.