Ugrás a tartalomra

Az innovatív mezőgazdasági technológiákról a fiataloknak

2022.02.24
13:48
2022.02.24
20:00
Forrás
Pannon RTV
Bemutató előadáson vehettek részt a magyarkanizsai Beszédes József Műszaki és Mezőgazdasági Iskolaközpont diákjai a helyi tangazdaságban. Az előadás legfontosabb célja, hogy a fiatalok minél hamarabb megismerkedjenek az innovatív technológiákkal.

A Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont tanulói számára a helyi Tangazdaságban folyik a gyakorlati oktatás.

Bata Blanka, tanuló: „Mi nagyon szívesen járunk le a Tangazdaságba gyakorlati munkára, azért mert itt ki tudunk egy kicsit kapcsolódni és ez a monoton iskolába járás mellett könnyebbé teszi a tanulást.”

A hagyományos mindennapi oktatás mellett a gyerekek egy bemutató előadáson is részt vehettek, ahol a drónnal történő vegyszeres kezelést ismerhették meg. A diákok többsége már hallott erről az innovatív technológiáról.

Bobán Antal: „Sok segítséget add a munkában, kevesebb pénzt tudunk költeni, jobban oda tudunk figyelni, pontosabban tudunk permetezni és nem muszáj az egész földet bepermetezni, így egy adott területre tudunk fókuszálni.”

A bemutató egy kötetlen beszélgetéssel vette kezdetét, ahol a mezőgazdaságban használatos új technológiákról esett szó, valamint az előadó arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy miért is fontos ezek alkalmazása a termelésben. A kisebb drónok segítségével feltérképezték a növényzet fejlettségi szintjét, ezt követően pedig a nagy drón 20 liter vízmennyiséggel illusztrálta a diákoknak a vegyszeres kezelés folyamatát.

Pletikoszity Árpád, oromi előadó: „Mindig is mezőgazdasággal foglalkoztunk, így mindig szerettünk volna a mezőgazdasággal egy kicsit részletesebben, szakmai szinten is foglalkozni és ha már itt vagyunk és itt van a Tangazdaság Magyarkanizsán, akkor adott volt, hogy jó volna itt a fiatalok számára egy kis érdeklődés felkeltő prezentációt, bemutatót tartani.”

A magyarkanizsai Tangazdaság több hektár földterületen, gyümölcsössel, számos kultúrnövény nevelésével, valamint erő- és kapcsolható gépekkel igyekszik a tanulóknak a gyakorlati oktatást biztosítani.

Bajusz Konc Ágnes, a gyakorlati oktatás koordinátora: „Nagyon fontosnak tartok minden ilyen jellegű előadást, ugyanis ez egy innovatív technológia, amit ma megismerhettek a gyerekek, de a későbbiekben akár a mezőgazdasági technikus osztály révén, akik jelen voltak ezen a bemutatón a későbbiekben tudnak talán otthoni mezőgazdaságban alkalmazni.”

A Tangazdaságban napi szinten folyik a gyakorlati oktatás a választott szakiránytól függően, közel 100 gyerekkel.

Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont
Magyarkanizsa
Pletikoszity Árpád
Bajusz Koncz Ágnes

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.