Ugrás a tartalomra

Az iskola felújításáért szólt a nóta Adahatáron

2022.08.25
10:53
2022.08.25
16:10
Forrás
Pannon RTV
Szórakozva jótékonykodtak mindazok, akik szerda este részt vettek az adahatári iskola megmentéséért szervezett bálon. A jótékonyság jegyében megtartott rendezvénynek már több éve hagyománya van a Zenta községi tanyavilágban.

A vacsorához szólt a nóta az adahatári iskola udvarán felállított sátorban. Fiatalok és idősek egyaránt táncra perdültek a magyar muzsikára.

Nagymélykúti Gusztáv szerint fontos, hogy évről-évre, ha csak rövid időre is, visszalátogasson gyermekkora meghatározó helyszínére.

„1960-ban születtem. 1967-ben kezdtem el ide iskolába járni, itt laktunk közel. Itt tanultam meg írni, olvasni. Nagyon sok barátom volt, és azóta mindig visszajárok, hiszen emlékeim, barátaim vannak innen. Ha rendezvény van, vagy bál, mindig el szoktam jönni.”

Az Adahatár Tanyabarátok Egyesülete által megszervezett bál célja az is, hogy a régi idők lakodalmait felidézve szórakozást nyújtson a helyieknek, miközben a tombolából és az eladott belépőkből befolyt összeggel támogatják a ma már múzeumként működő iskola felújítását és fenntartását.

Sárvári Norbert, elnök, Adahatár Tanyabarátok Egyesülete: „A legfontosabb jelenleg a renoválást illetően, hogy a tél beállta előtt a tetőszerkezetet újra renoválnunk kell, hiszen néhány helyen beázik. Ezt még ősszel, vagy a tél beállta előtt meg kell, hogy oldjuk. A hosszú távú terveink között szerepel mindenféleképpen az, hogy bekerítsük az iskola területét, tehát egy hagyományos léckerítéssel, hogy úgymond paraszti stílusban pompázzon a helyszín.”

A szervező hozzátette, hogy bár idén a jelenlévők számára hatással volt a lakosság elvándorlása, valamint az aszály, mégis csaknem 150-en érezték szívügyüknek az iskola megmaradásának ügyét.

Adahatár
Sárvári Norbert

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.