Ugrás a tartalomra

„Az összefogás az egyetlen, ami eredményre vezet”

2022.06.05
07:56
2022.06.05
18:53
Forrás
Pannon RTV
Vajdaság szerte több községében, így Zentán is fellobbant az összetartozás tüze szombaton este 20:22 perckor a 2022-es évet jelképezve. A fellobbant tűz a nemzeti összetartozás jelképé vált Kárpát-medence szerte, így Vajdaságban is.

A zentaiak is fontosnak tartották, hogy felidézzék a 102 évvel ezelőtti nemzeti tragédiát, egyben hangsúlyozva, hogy a magyar nemzet minden történelmi megpróbáltatás ellenére is összetartozik, a nehézségek sokasága közepette is fennmaradt és egységes.

Pataki Tibor, történelem szakos tanár:  ”A történelemben gyakorlatilag egy momentum, ez egy pillanat, de ezt a traumát, ezt a békeszerződést, békediktátumot a magyar közösség még a mái napig sem tudja kiheverni. Azzal, hogy 2010 óta ez az összetartozás napja, méltóképpen megtudunk emlékezni róla, és azért erőt ad nekünk, hogy ezen túl lendültünk, és még mindig együtt vagyunk.”

Fényárban úszó mécsesek sokasága és az őrtűz kell, hogy jelképezze számunkra azt, hogy a trianoni fájdalmat fel kell, hogy váltsa a közös jövőbe vetett hit, a nemzetünkért való tenni akarás - hangsúlyozta Juhász Attila, a zentai önkormányzat művelődéssel és oktatással megbízott tanácstagja.

„A tűz nem csak meleget ad, hanem jelez is. Főleg itt a síkságon, tudjuk azt, hogy milyen messzire tud egy tűz lángja ellátszódni az estében. Ha ezt szimbolikusan értjük, a mi nemzeti kisközösségünkre itt a Tisza mentén, akkor megállapíthatjuk, hogy ez a közeg megtart, összetart és bizonyítottan látható volt az elmúlt időszakban.”

Az egybegyűltek szerint az összefogás az egyetlen, ami minden közösségi ügyet eredményre vezet. A rövid alkalmi műsorban a résztvevők hangján felcsendült a magyar himnusz is.

nemzeti összetartozás napja
Zenta
Juhász Attila
Pataki Tibor

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.