Ugrás a tartalomra

A bácskossuthfalvi lánglovagok története

2021.12.04
18:20
2021.12.04
19:27
Forrás
Pannon RTV
Bemutatták Bácskossuthfalván a Szent Flórián szolgálatában című könyvet, amely részletesen írja le a falu önkéntes tűzoltó egyesületének történetét.

A könyv szerzője Papp László, aki már 2015-ben elkezdte a téma kutatását. Munkáját a szabadkai, az újvidéki és a budapesti levéltár, valamint a bácskossuthfalvi önkéntes tűzöltő egyesület archivált dokumentumai segítették.

Papp László, szerző: „Kihoztuk a Széchényi levéltárból, Budapestről az egyesület alapszabályzatát, amelyből kiderült, hogy amit eddig tudtunk, hogy a tűzoltó egyesület alakulását két évvel korábbra kell tenni. Hiszen a Széchényi levéltárban lévő alapszabályzat ezt igazolta. Ekkor merült fel annak az ötlete, hogy ezt részletesen fel kell dolgozni, és 2015-től folyamatosan gyűjtöttem az adatokat, és így készült el mára az önkéntes tűzoltó egyesület könyve.”

Bácskossuthfalva
Szent Flórián
könyv
könyvbemutató

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.