A bánáti zsidók deportálásának 80. évfordulója
Asiel Isak, Szerbia főrabbijának imája után a Begába dobott koszorúkkal emlékeztek a holokauszt bánáti áldozataira, akiket 1941. augusztus 18-án szállítottak el a folyón Belgrádba. Sván Ernő kétéves korában, édesanyjával került a dereglyére: „Tele van a szívem és a szemem könnyekkel, amikor eljövök ide a hídra, és itt a megemlékezésen részt veszek. Hálát adok az Istennek, hogy megengedi minden évben, hogy itt legyek, és hogy emlékeim meglegyenek mindig, az összes zsidó testvérrel, akik nem élték túl a holokausztot.”
A túlélők, a zsidó és katolikus egyházi méltóságok, valamint a helyi önkormányzat képviselői mellett jelen volt Izrael belgrádi nagykövete is.
Yahel Vilan, Izrael belgrádi nagykövete: „Nagyon megérintett a mai rendezvény. Az, hogy az emlékezést mennyire fontosnak tartják az itt élők. Az is, hogy a város főutcáján elhelyezték az emlékezést szolgáló botlatóköveket. Ez egy különösen fontos esemény a fiatal korosztály számára, hogy életszerűen emlékezzünk a múltunkra.”
Nagybecskerek főutcáján elhelyezték a botlatóköveket, melyeket megalkotója Gunter Demnig német szobrász volt. Eddig mintegy hetvenezer emléktáblát helyeztek el Európa-szerte a holokausztáldozatok egykori lakhelyei előtti járdán. Nagybecskereken mások mellett az Ivanji-család emlékére is.
Ivan Ivanji, túlélő, Nagybecskerek: „Akkor azt hittem, hogy minden nagyszerű. Mindenki, akit ismertem, minden gyerek beszélt szerbül, magyarul és németül. Ahogy az öregek mesélték osztrák-magyar időben is mindenki beszélt mind a három nyelven. A barátaim Koszovóról mesélték, hogy az én generációm beszélt szerbül, albánul és törökül. És ma? Ma nincs szerb, aki tud magyarul, de vannak magyarok, akik szerbül nem tudnak.”
A megemlékezés a Városi Népmúzeumban zárult, az Elek cukorgyárának 110 éve című kiállítással. Ennek szerzői Németh Ferenc, Anica Draganić és Szilágyi Mária. Viktor Elek cseh származású zsidóként érkezett Nagybecskerekre, hogy erősítse az épülő cukorgyár szakembereinek csapatát. Rövid idő alatt az ipari létesítmény élére került.
Németh Ferenc, egyetemi tanár, publicista: „Nagybecskerek, Bánát szívében, Bánát központja Torontál megye egykori székhelye, már a 19. század végén és a 20. század legelején ipari központja is volt. Tehát nem csak kulturális központja, ipari központja is volt Bánátnak. És ezt az ipari fölényét tulajdonképpen a cukorgyárral alapozta meg, amely hosszú előkészületek után 1911 őszén kezdte meg a munkáját.”
Viktor Eleket a német megszállók – koholt vádakkal – kötél általi halálra ítélték, és nyilvánosan, elsőként akasztották fel a baglyasi vesztőhelyen.
