Ugrás a tartalomra

Bátran hozzák a hulladékot!

2022.05.27
15:35
2022.05.27
16:26
Forrás
Pannon RTV
Műanyag flakonok és alumínium dobozok szelektív gyűjtésére lesz lehetőség ezután Szabadka peremvárosi helyi közösségeiben.

 Ezeken a településeken egyébként a helyiek több alkalommal is szerveztek szemétgyűjtési akciót. A szelektív szemétgyűjtés most a város környezetvédelmi pályázatán nyert összegből valósul meg.

Összesen 8 szelektív szemétgyűjtésre alkalmas tárolót állítottak fel Hajdújárás, Királyhalom, Nosza, Ludas, Palics és Radanovác helyi közösségekben.

Engi Norbert, a ludasi helyi közösség tanácselnökének helyettese: „Ludasnak is sikerült pályázni a környező helyi közösségekkel együtt, ami 75 ezer dinárt tett ki. Ebből sikerült két hulladékgyűjtőt beszereznünk, amibe majd mi is ezt a jumbo-zsákokat fogjuk elhelyezni. Így szeretnénk felhívni a ludasi polgárok figyelmét, vagy esetleg, akik arra látogatnak, hogy ez a ludasi helyi közösség udvarába lesz elhelyezve, és bátran hozzák a hulladékot.”

Jumbo-zsákokkal ellátott szeméttárolót helyeztek ki Hajdújáráson is, a Ludasi-tó partján, a játszótér közelében. Az egyik óriászsákba a műanyag flakonokat, a másikba pedig az alumínium dobozokat lehet gyűjteni.

Sövény Rudolf, a hajdújárási helyi közösség tanácselnöke: „Kérnénk a polgárokat, hogy ezt a két dolgot szelektíven gyűjtve hozzák ide. Mindenképpen az a célunk, hogy egy olyan szokást alakítsunk ki az emberekben, amikor megissza az üdítőt, akkor az legyen az első gondolata, hogyan tudom ezt a hulladékot, ezt a szemetet olyan helyen elhelyezni, amelyről elszállítva esetleg újrahasznosíthatóvá válik. Bízunk benne, hogy működni fog a dolog, és kérjük az embereket, hogy ne háztartási hulladékot és ne más szemetet, hanem ezt a hulladékot hozzák ide.”

A helyi közösségek illetékesei elmondták, Szabadka Város más környezetvédelmi pályázatán is részt vesznek majd.

Szabadka
külváros
Engi Norbert
Sövény Rudolf
Hajdújárás
Ludas
szelektív
hulladék

Most

16:12, Frissítve: 16:54

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.