Ugrás a tartalomra

A Bécsi Napló a Pannon RTV székházában

2018.12.08
16:44
2024.03.19
08:43
Forrás
Pannon RTV
Első alkalommal tartotta meg éves szerkesztőbizottsági ülését a Bécsi Napló Szabadkán, a Pannon RTV székházában. A további együttműködésről is tárgyaltak.

A Nyugat-Európába emigrált magyarok csaknem 40 éve alapították meg a lapot, amely azóta is fontos szócsöve a nyugaton élő magyarságnak. A Bécsi Naplónak számos szerkesztője van. A szabadkai éves ülésre is több országból jöttek résztvevők. Benyák Mária Felvidékről érkezett. Benyák Mária, munkatárs, Bécsi Napló: „Különösen ez a médiaház örvendeztette meg nagyon a szívemet. Jó lenne, ha otthon, Pozsonyban is lenne a magyar médiáknak, újságoknak, rádióknak egy ilyen székháza, mert úgy látom, ez nagyszerűen összefogja az itteni médiákat.”

Az újság a nyugati magyarság közös szócsöve. Fetes Kata, a Bécsi Napló munkatársa elmondta, a kéthavonta megjelenő lap a kisebbségi és az elszármazott magyarságnak egy fontos összetartó ereje: „Az egész Kárpát-medencét megpróbáljuk körül ölelni. Még van egy pici fehér folt Horvátországban, innen nagyon ritkán érkeznek hozzánk információk, és Szlovéniából is kevesebb. De most már körbe ért a lánc Magyarország körül. Az idén elmondhatjuk, hogy minden határ menti országból érkeznek információk a magyar kisebbségtől.”

A Bécsi Napló és a Pannon RTV az együttműködés bővítésében érdekelt. Martos Péter, munkatárs, Bécsi Napló: „A legfontosabb az, hogy vannak tudósítóink a külhoni magyarság területein. Fontos a tudósítókkal találkozni, megbeszélni velük, hogy milyen volt az elmúlt év munkája és még fontosabb, hogy milyen lesz a jövő év munkája.”

Az a cél, hogy egyetemes magyarságban gondolkodjunk, ezért is fontos, hogy tartós kapcsolatot alakítson ki egymással a Pannon RTV és a Bécsi Napló szerkesztősége - mondta Deák Ernő, a Bécsi Napló főszerkesztője: „Ha mi magyarságban gondolkodunk, akkor globálisan kell gondolkodnunk, tehát egyetemes magyarságban. Nem csak ausztriai, nyugat-európai vagy magyarországi magyarságban, hanem mindenütt, ahol magyar közösségek vannak. Végeredményben ezért is fontos, hogy a kapcsolatokat tartsuk egymással.”

A közös munka fontos momentum mindkét szerkesztőség életében - hangzott el az eseményen.

Bécsi Napló
Pannon RTV

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.