Ugrás a tartalomra

Belgrád az 50 százalékos beoltottság küszöbén áll

2021.05.16
18:44
2021.05.16
19:35
Forrás
Pannon RTV
Az eddigi oltópontok mellett egy ideje bevásárlóközpontban is lehet oltakozni, illetve oltóbuszon is fel lehet venni a vakcinát.

A szerb fővárosban eddig mintegy 1 millió 180 ezer vakcinát adtak be. Séta közben is oltakozhatnak a belgrádiak. Napok óta ugyanis egy oltóbusz is köröz a városban.

Az oltóbusz minden nap más helyszínen áll meg és várja az oltakozni vágyókat. Szombaton például több, mint 400 ember élt ezzel a lehetőséggel, ennyien oltatták be magukat ily módon. Belgrádban egyébként mostanra a polgárok több, mint 47 százaléka oltatta be magát.

A beoltott felnőtt lakosok száma meghaladta a 650 ezret. Ahhoz, hogy Belgrád elérje az 50 százalékos beoltottságot még körülbelül 40 ezer felnőtt lakosnak kell felvennie a védőoltást. „A feleségem tegnap hallotta hogy itt lesz ma az autóbusz. Az Ušće bevásárlóközpontban oltakoztunk volna, de így alakult. Hirtelen döntés volt, hol oltassuk be magunkat. A kérdés nem az volt hogy akarunk-e, hanem hogy hol oltakozzunk.”

Az oltóbuszon oltakozók később bármelyik belgrádi oltóponton felvehetik a vakcina második dózisát. Közben a bevásárlóközpontokban is oltakoznak az emberek. Danijel Živković, Belgrád: „Az oltás mellett döntöttem mert szeretném megvédeni magam és a környezetem, hozzájárulni a nyájimmunitás kialakulásához. Itt a bevásárlóközpontban oltattam be magam mert épp itt volt dolgom és útközben volt.”

Az oltakozók közül sokan úgy vélik csak a vakcina felvételével lehet visszatérni a járvány előtti élethez. Željko és Svetlana Bojanić: „Átvészeltük a fertőzést és a saját bőrünkön éreztük mennyire rettenetes. Nem szeretnénk ha megismétlődne. Ha Isten is úgy adja, reméljük ez valóban hatékony lesz. A gyerekünk és a jövő miatt.”

10 nap alatt több, mint 5000 ember oltatta be magát az Ušće bevásárlóközpontban – mondta el Snežana Kalabić, az oltóhely koordinátora. „Jó választékot biztosítottunk számukra. A Sinopharm, a Pfizer és a Szputnyik V első dózisát, választhattak az emberek. Eljönnek az Ušće bevásárlóközpontba vásárolni valamit vagy épp itt élnek a közelben és eljönnek beoltatni magukat. Elégedettek vagyunk, hogy sok fiatal is beoltatta magát. Nem szeretnék elmulasztani a felvételi vizsgákat, az egyetemi vizsgákat és úgy döntenek beoltatják magukat.”

A szerb fővárosban mostanra több mint 525 ezer polgárt oltottak be a vakcina mindkét dózisával. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt lakosok mintegy 38 százaléka teljes védettséget élvez.

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.