Ugrás a tartalomra

Belgrád szerint újak helyett inkább a jelenlegi intézkedéseket kellene szigorúan betartani

2021.03.01
19:09
Forrás
Szerbiai RTV
Belgrád álláspontja, hogy szigorúan be kell tartani a meglévő intézkedéseket, az új korlátozások pedig nem hoznának jobb eredményeket - nyilatkozta a válságstáb mai ülését követően a főváros alpolgármestere.

Mától a szolgáltatási szektorban tevékenykedő létesítmények munkaideje 20 óráig tart, és ez így is marad a hét folyamán, tette hozzá Goran Vesić. Hozzátette, hogy a válságstáb csütörtökön vagy pénteken ül össze ismét, hogy újra elemezze az országban lévő járványügyi helyzetet. Elégedett vagyok, mert lehetővé tették a szolgáltatási szektor működését - mondta Vesić. Leszögezte, egyensúlyt találtak az egészségvédelem és a gazdaság védelme között. 

Belgrád
Goran Vesić
koronavírus
kijárási tilalom
étterem
vendéglátás
szigorú ellenőrzés

Most

13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű