Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Idei Sándor

Belgrádban már oltják az egyetemistákat

2021.03.23
20:26
Forrás
Pannon RTV
Elkezdődött a hallgatók szervezett oltása Szerbiában. A kollégiumokban oltják a fiatalokat, választhatnak is, hogy melyik vakcinával.
Pannon RTV/Idei Sándor

A Belgrádi Egyetem által végzett felmérés alapján a szerb fővárosban tanuló fiatalok valamivel több mint húsz százaléka szeretne védőoltást kapni. 

A krónikus betegségekben szenvedő, illetve egyéb veszélyeztetett csoportokba tartozó hallgatók után most minden Belgrádban tanuló egyetemista számára lehetőség nyílt felvenni a koronavírus elleni védőoltást. Az egyetemi otthonokban élő diákok közül sokan még nem döntötték el, beoltassák-e magukat.

Összesen több mint tízezer egyetemista él a belgrádi kollégiumokban. A hallgatók az egyetemi otthonokban az AstraZeneca, a Pfizer és a Sinopharm vakcinát vehetik fel. Az orosz Szputnyik védőoltás egyelőre a tárolási körülményei miatt nem elérhető ezeken az oltópontokon. A vakcinák felvétele biztonságos az egyetemisták számára, használatuk ugyanis engedélyezett a 18 évnél idősebbek számára.

A szerb fővárosban két nagyobb egyetemi otthonban kezdték meg a hallgatók oltását. Az elkövetkező napokban kampányolni fognak az egyetemisták körében, körkérdések által mérik majd fel, mekkora az érdeklődés a vakcináció iránt, illetve útmutatókat is adnak a hallgatóknak, hol, mikor, hogyan vehetik fel a védőoltást. Az illetékesek arra számítanak, hogy egyre nagyobb lesz az érdeklődés az egyetemisták körében.

Pannon RTV/Idei Sándor

Jelenleg a belgrádi hallgatói poliklinikán naponta mintegy 30 új fertőzött egyetemistát fedeznek fel. Az elmúlt hetekben napi szinten 100-150-en nézették át magukat – mondta el Marija Obradović. Ez azt jelenti, hogy a tünetekkel jelentkezők mintegy 40 százalékánál állapítják meg a fertőzést. A helyzet ugyanakkor mégis javulni látszik, a tünetekkel jelentkezők száma csökken – emelte ki a belgrádi egyetemi egészségvédelmi intézet igazgatója. A járvány kezdete óta egyébként összesen mintegy 4000 egyetemista kapta el a vírust. A fertőzött diákokat elkülönítik a többiektől. Az illetékesek most a hallgatók körében végzett vakcináció sikerességében bíznak. Szükség esetén további oltópontok megnyitására is van lehetőség az egyetemi otthonokban.

egyetemista
oltás
hallgató
Belgrád
vakcina
szervezett

Most

22:06

Elfogadták a képviselők a jelentést

A köztársasági parlament képviselői közül 154-en szavaztak igennel, 23-an nemmel a Pristinával folytatott párbeszédről szóló jelentésre, amely a tavaly szeptembertől idén január közepéig terjedő időszakra vonatkozik.
21:17

Dr. Pásztor Bálint a koszovói jelentésről

A vajdasági magyarság érdeke is az, hogy béke és stabilitás legyen az országban, és ameddig Koszovó kérdése nem oldódik meg, addig Szerbia nem tud előre jutni sem az integráció, sem a gazdasági fejlődés útján.
21:11

Áthelyezik a belgrádi állatkertet

Majdnem kilencven évvel megalapítása után Belgrád közvetlen központjából egy szigetre helyezik át a belgrádi állatkertet annak érdekében, hogy a nándorfehérvári várnak is helyet adó Kalemegdan felkerülhessen az UNESCO világörökségi listájára.

Népszerű

Meghalt egy féléves gyermek

A kuršumlijai Egészségügyi Központ sürgősségi osztályára vitték be, életjelek nélkül volt. A gyermeket előző nap megvizsgálták ebben az egészségügyi intézményben, ahol az illetékesek szerint megfelelő terápiát írtak elő.

Ilyen egy hagyományos falusi lakodalom!

300 vendég és 17 vőfély mulatott a 16. vőfélybálon Szabadkán, a Népkörben. Magyarországról és Vajdaságból érkeztek a vőfélyek és vőfélylányok, akik közül többen családi hagyományként űzik ezt a mesterséget.

Szabadka legendás diszkói

Largo, Aquarius, Lezonit, Amfora, Mladost, Hacienda… Legendás hírű szabadkai szórakozóhelyek a 1970-es és 80-as évekből, amikor még mindenki táncolt.