Ugrás a tartalomra

Bemutatták az Office 365 Education elnevezésű software-t

2018.09.17
18:44
2024.03.19
08:42
Forrás
Pannon RTV
52 vajdasági iskolában az új információs programnak köszönhetően a diákok és a tanárok egy közös virtuális térben tudnak majd kommunikálni egymással, és akár online is lehet órákat tartani.

Az új információs platform egy olyan közös felület, amelyre a tanárok feltölthetik a tananyagot, és mind a tanárok, mind a diákok online kommunikációját lehetővé teszi. Gilice Hilda, igazgató, Műszaki Iskola, Ada: „Össze lesznek majd kötve ezek a tanulók, egymással tudnak majd kommunikálni mindenképpen és a tanároknak is lesz egy olyan felület, egy olyan platform, egy egységes, ahol fel tudják tölteni az anyagot, illetve el tudják érni, egymásnak segítenek majd, tehát tulajdonképpen össze tudnak majd dolgozni, team-ben, egy csapatban.”

A tartományi kormány 20 millió dináros támogatásának köszönhetően már jövő héttől megkezdik a program alkalmazását 52 vajdasági iskolában: 31 gimnáziumban, 13 szakközépiskolában és 8 általános iskolában. Nyilas Mihály, tartományi oktatási titkár: „Erre az oktatásra a legfelkészültebbek minden bizonnyal maguk a diákok, hiszen egy olyan világban élünk, ahol a fiataljaink, a gyermekeink a legnyitottabbak erre, és ezt próbálta a Microsoft is kihasználni és lehetővé tenni, hogy szinte minden eszközzel, táblagéppel, telefonnal azokkal a gépekkel, amelyeket már használnak a gyerekeink, elérhetővé tegyék az oktatást és ezt a platformot.”

A tartományi kormány elnöke elmondta, örül, hogy a vajdasági iskolákban partnerekre találtak, hiszen az említett intézmények vezetői nyitottak az újításokra. Igor Mirović, elnök, Tartományi Kormány: „Elmondanám, hogy jövőre jelentősebb eszközöket szánunk erre a célra, nemcsak a programcsomagokra, hanem az általános és középiskolák felszerelésére, tehát biztosítjuk a szükséges hardvert, hogy a program működhessen, ami azt jelenti, hogy az iskolák jelentősebb eszközökre, nagyobb támogatásra számíthatnak.”

A tartományi kormány célja az oktatás korszerűsítése és digitalizációja, melynek részét képezi a Office 365 Education programcsomag is.

Office 365 Education
softvare
tartományi kormány
Nyilas Mihály
Igor Mirović

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.