Ugrás a tartalomra

Betegszállító járműveket kap Vajdaság

2019.02.27
13:17
Forrás
Pannon RTV
A dialízises betegeket szállító 10 új járművet kap Vajdaság. Zenta, Törökkanizsa, Törökbecse, Nagykikinda, Kúla, Kevevára, Apatin, Zsablya, Bács és Fehértemplom is kap majd új kocsit.

Erről döntött mai ülésén a Tartományi Kormány. Összesen 38 millió dinárt fordítanak erre a célra. Vajdaság területén egyébként több mint ezer beteg szorul művesekezelésre. A pácienseket szállító kocsik évente több mint hárommillió kilométert tesznek meg. Az ülésen emellett Ópáva község számára mintegy 9,7 millió dinárt különítettek el, amiből mentőautót és egészségügyi felszerelést vásárolhatnak. A tartományi kormány döntött arról is, milyen kritériumok alapján osztják szét a Vajdasági Szociális Védelmi Programra pályázók között az idei évre tervezett 70 millió dinárt.

dialízis
Törökkanizsa
Zenta
Törökbecse
Nagykikinda
Kúla
Kevevára
Apatin
Zsablya
Bács
Fehértemplom
Ópáva

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.