Ugrás a tartalomra

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Szekeres László Alapítvány pályázata

2019.12.20
14:41
Forrás
Közlemény
Pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Szekeres László Alapítvánnyal közreműködve.

A felhívás a szerbiai magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni. Hitéleti, oktatási, közművelődési, művészeti tárgyú, illetve fejlesztésekkel kapcsolatos támogatásokat lehet igényelni, amelyek a magyar közösség céljait szolgálják. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege háromszázezer és hárommillió forint között mozoghat, önrész nem szükséges. A teljes keretösszeg 200 millió forint. A pályázatok benyújtási határideje 2020. január 27. 14 óra. Megvalósítani 2020. december 31-ig kell a pályázat tárgyát. Részletesebb tájékoztatás a SZLA telefonszámán, a 024/554-450-es telefonszámon kapható.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A BETHLEN GÁBOR ALAPKEZELŐ Zrt. (a továbbiakban: BGA Zrt.) – a SZEKERES LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNNYAL (a továbbiakban: SZLA) közreműködve –nyílt pályázatot hirdet

A pályázat célja:

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: BGA Zrt.) által — a Szekeres László Alapítvány közreműködésével — nyújtható támogatás az oktatás és a kultúra támogatása által a Szerbiában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítását, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését célozza.

A felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.

Támogatható tevékenységek:

  1. A magyar közösség céljait szolgáló hitéleti tárgyú támogatások, illetve egyház által fenntartott oktatási, gyermekjóléti, kulturális és szociális intézmények programjainak támogatása

  2. A magyar közösség céljait szolgáló oktatási tárgyú támogatások

  3. A magyar közösség céljait szolgáló közművelődési tárgyú támogatások

  4. A magyar tudományos életet szolgáló támogatások

  5. A magyar közösség céljait szolgáló művészeti tárgyú támogatások

  6. A magyar közösség céljait szolgáló helyi jellegű média támogatása

  7. A magyar közösség céljait szolgáló, nem szorosan önazonosságtudat-ápoló magyar civil szervezetek támogatása

  8. Regionális vagy helyi jelentőségű civil szervezetek működésének, fenntartási költségeinek támogatása

  9. A magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések támogatása

Különös tekintettel:

  • országos vagy regionális jelentőségű kulturális és közművelődési programokat megvalósító intézmények és szervezetek infrastrukturális fejlesztése,

  • felújítási költségek támogatása,

  • megkezdett ingatlan felújítások folytatásának támogatása.

A pályázat megvalósulási paraméterei:

A teljes támogatási keretösszeg: 200.000.000,- Ft.

Az igényelhető támogatás mértéke: 300.000,- Ft – 3.000.000, - Ft közötti támogatási összeg.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás rendelkezésre bocsátása: 100%-os támogatási előlegként, egy összegben, utólagos
beszámolási kötelezettséggel történik.

A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.

A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.

A pályázat megvalósulási paraméterei:

Megvalósítási időszak: 2020. január 1. – 2020. december 31.

A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2019. december 20.

Benyújtási határidő: 2020. január 27. 14.00 óra (közép-európai idő szerint).

Elszámolási határidő: a támogatott tevékenység megvalósítását követő 30 napon belül, legkésőbb 2021. január 30-ig.

A pályázat benyújtásának formája:

A pályázat benyújtása elektronikus formában történik a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) segítségével. Elérhető: nir.bgazrt.hu oldalon vagy a BGA Zrt. honlapjáról (http://bgazrt.hu/).

Az internetes pályázati rendszerben benyújtott pályázatból egy kinyomtatott eredeti, aláírt és lebélyegzett példányt, a Nyilatkozat eredeti példányát, valamint amennyiben a pályázó tevékenysége a magyar közösség céljait szolgáló helyi jellegű média kiadására vonatkozik, akkor a pályázat tárgyát képező újság egy nyomtatott példányát postai küldeményként meg kell küldeni a

SZEKERES LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY (regionális pályázat)

SRB-24000 Szabadka/Subotica, Makszim Gorkij utca 6/A címre, vagy személyesen leadható munkanapokon 9.00 és 15.00 óra között a SZLA irodájában a Makszim Gorkij utca 6a. számú épületben.

Részletesebb tájékoztatás a SZLA telefonszámán: +381 24 554450

 

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Szekeres László Alapítvány

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.