Ugrás a tartalomra

A beutazókat is érinti a várható osztrák szigorítás

2020.12.02
17:16
2020.12.02
21:20
Forrás
Szerbiai RTV
December hetedikétől több járványügyi szabályozás is módosul Ausztriában. Egyes esetekben oldanak a korlátozásokon, míg más esetekben szigorítás várható, amennyiben a kormány dönt róla. A szigorítás egyebek között a beutazókat is érinti.

A szerb közmédia írása szerint az osztrák hatóságok korlátozzák majd minden olyan személy belépését, amely olyan országból érkezik, ahol hét napig egyhuzamban 100 feletti a napi esetszám 100 ezer lakosra nézve. Ez azt jelenti, hogy az összes nyugat-balkáni ország, beleértve Szerbiát is, valamint Ausztria szomszédos államainak lakosai is csak 10 napos kötelező karantén mellett utazhatnak be. Ezekben az esetekben 5 nap után kötelező tesztet is előírnak. Ez egyébként vonatkozik az ottani szerbiai nagy számú munkavállalóra is.

Enyhítés várható egyébként az oktatási intézmények, valamint a kereskedelmi egységek esetében. Ausztria november 17-én vezetett be szigorú korlátozásokat. A teljes lezáráskor napi 10 ezer volt az esetszám, most, két héttel később mindössze 3 ezer, ugyanakkor a halálozások napi száma még mindig aggasztó.

Ausztria
szigorítás
koronavírus
karantén
teszt

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.