Ugrás a tartalomra

A Biológia Éjszakája

2018.04.21
08:12
2018.04.28
19:29
Forrás
Pannon RTV
A nyílt nap fő témája az érdekes tudományok megismertetése, a természet szépségének bemutatása és a környezetvédelem fontossága volt.

Nyolcadik alkalommal tartották meg a Biológia Éjszakája elnevezésű rendezvényt Újvidéken. Egész Vajdaságból és más szerbiai városokból is érkeztek tanárok és diákok. Már a nyitás első perceiben nagy volt a tolongás a Természettudományi-matematikai Kar folyosóin és tantermeiben, ahol sok kémiai kísérletet és különleges állatokat nézhettek meg a diákok. Juhász Tünde: „Sok érdekes dolgot lehet látni, bogarakat, meg másfajta egereket, meg leveleket meg fákat és különféle biológiai dolgokat.”

A visszajáró diákok tudásukat bővítik az ilyen rendezvényeken – mondta Tamás Gabriella. „Szinte nem is kirándulás, hanem itt tanulhatunk a játékokkal meg mindennel, szóval itt barátkozhatunk is, meg társaloghatunk is, nagyon szeretünk jönni és minden évben visszajárunk, amikor csak lehetőségünk van rá.”

Horvatović Danijela biológia szakos tanár négy iskolában tanít, és mint mondja, a gyerekeknek fontosak az iskolai órákon kívüli aktivitások. „Nagyon sok szép műhely van itt, sok mindent láthatnak, bővíthetik a tananyagot valamennyire, csak kell az asztalhoz várni és megnézni, hogy mit mutatnak a fiatalok.”

A nyolcadik alkalommal megrendezett, a Biológia Éjszakája nevű rendezvény fő témája a tudomány és a természetvédelem volt. A főszervező szerint már a legfiatalabbakban kell tudatosítani környezetünk megóvásának fontosságát. Olivera Bjelić-Čabrilo, főszervező, Biológiai Kar,Újvidék: „Meggyőződésem, hogy a legfiatalabb generáció a leglelkesebb, hiszen ők mindent meg akarnak nézni, nincs félelemérzetük például a kígyótól, most van egy szakállas agámánk is, minden érdekli őket, kíváncsiak, és mint a szivacs, minden megszerzett tudást magukba szívnak.”

A Biológia Éjszakáján a speciális természeti rezervátumokat és a természetvédelem alatt álló területeket is megismerhették az érdeklődők. Növény- és állatvilágával bemutatkozott például a Zasavica és a Jegrička is.

Újvidék
Biológia Éjszakája

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.