Ugrás a tartalomra

Birtokba vették az új játszóteret a gyerekek Torontálvásárhelyen

2021.04.30
13:22
2021.04.30
21:55
Forrás
Pannon RTV
Új játszóteret kapott Torontálvásárhely. A gyerekek számára kialakított tér létrejöttét a helyi közösség, az antalfalvi szélerőműpark és magánszemélyek támogatták.

Hatalmas ötömet keltet a torontálvásárhelyi gyerekek és szülők körében a település új játszótere.

Nyíregyházi Tímea, Torontálvásárhely: „Nagyon örülnek, mikor megyünk el a játszótér mellett, és mindig mondják, hogy menjünk be játszani, úgyhogy most biztos, hogy nem mehetünk el a játszótér mellett, hogy ne üljünk egy kicsit és hintázzanak vagy játszanak egyet a játszótéren.”

A játszótér kialakításában elsősorban a gyermekek biztonságára törekedtek - mondta Lálity Urbán Emese, a torontálvásárhelyi helyi közösség tanácsának alelnöke.

„Itt a biztonsági előírásoknak megfelelően vannak felállítva, illetve elkészítve a játékok. A szülők, illetve a gyámok felügyeletében lehet a játszóteret használni, tehát saját felelősségükre, és a korosztály is megvan jelölve, hogy ki tudja használni ezt a játszóteret. A tér a biztonsági előírásoknak megfelelő, tehát ezt a tartományi bizottság, aki erre van felhatalmazva, azt meg is vizsgálta és erről bizonylatot, bizonyítványt is adott ki, hogy teljesen biztonságos a gyerekek részére ez a játszótér.”

Stevan Lazički, a torontálvásárhelyi helyi közösség tanácselnöke elmondta, a régi játszótér részei fel lesznek újítva és májusban már azokat is használhatják a legkisebbek.

Az új játszótér létrehozásának főtámogatója az antalfalvi szélerőműpark volt.

Miloš Colić, az antalfalvi szélerőműpark képviselője: „Ez az egyik olyan projekt, amelyet támogattunk, szem előtt tartva, hogy az ország legfiatalabb lakosainak nyújt támogatást, és ebben az értelemben nagyon fontos számunkra, hogy ez a projekt befejeződött, illetve az, hogy sikeresen megnyissunk az új játszóteret Torontálvásárhelyen.”

A helyi közösség illetékesei megígérték, a játszótér hamarosan biztonsági kamerákkal lesz ellátva.

játszótér
Torontálvásárhely

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.