Ugrás a tartalomra

Blic: Újabb szerbiai gyermekrablási kísérletről derült ki, hogy nincs valós alapja

2018.10.12
08:30
2024.03.19
08:42
Forrás
Blic
Csütörtökön Belgrádban egy kislány az iskola után a barátnőivel töltötte az időt, ami miatt későn érkezett haza, a szülői szigortól tartva pedig azt mondta, hogy megpróbálták elrabolni.

Az ügyben a rendőrség nyomozni kezdett. Rövid idő alatt fény derült az igazságra, és a kislány bevallotta, hogy csak kitalálta a történetet.

Az utóbbi időben Szerbia szerte egyre több gyerekrablási kísérletről lehet hallani, azonban a Blic szerint a legtöbb gyerekrablásról szóló hír hamis. Újvidéken 24 óra alatt három rablásról értesítették a rendőrséget, akik kiderítették, hamis bejelentésekről van szó. Több esetben csak a szülők aggódtak túlzottan amiatt, hogy a gyermekük késve érkezett haza. Belgrádban is több hír jelent meg gyermekrablási kísérletekről. Azonban ezekben az esetekben is kiderült, hogy nem történt támadás. 

gyermekrablás

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.