Ugrás a tartalomra

Brnabić: A jövő héten lazítani lehetne az intézkedéseken

2021.03.25
17:12
2021.03.25
20:10
Forrás
Szerbiai RTV
Ana Brnabić szerint a koronavírus elleni küzdelem intézkedésein enyhíteni lehetne a jövő héten.

Jelenleg 1 millió 356 ezer embert oltottak be, ebből 913 000-en megkapták az újraoltást is - jelentette be a szerb kormányfő a legfrissebb adatokat a köztársasági parlamentben a szokásos csütörtöki, kérdések feltevésének ülésén.

Van már egy harmadik kategóriánk is, ők a teljes védettséget élvezők, akik esetében három hét telt el az újraoltás óta. Jelenleg csaknem 565 ezer van belőlük.

Naponta mintegy tízezer ember regisztrál az oltásra, de regisztráció nélkül is sok oltási pont működik - mondta Brnabić. Hozzátette: három dologra kell odafigyelni: az emberi egészségre, a gazdaságra és a nemzet mentális állapotára. Ezért kifejezte reményét, hogy a jövő héten lazíthatnának az intézkedéseken.

„Láthatják, vannak olyan országok, ahol az emberek igen fegyelmezettek, mégsem hoz eredményt a teljes bezárás sem, mert az emberek ezt nem tudják már elviselni. Tehát mi arra törekszünk, hogy ez ne következzen be Szerbiában, arra törekszünk, hogy az említett három dolog között valamiféle egyensúlyt találjunk. Állandó egyeztetéseim vannak, és állandóan kapcsolatban vagyok a válságstáb egészségügyi részével, köszönet nekik is. Megpróbálják megérteni a helyzetet, kompromisszumot keresnek, és rá is állnak arra. Az ő dolguk az, hogy a legszigorúbb intézkedéseket javasolják, képviseljék. Én abban bízom, hogy az intézkedéseken a jövő héttől enyhíthetünk.”

Ana Brnabić
intézkedés
korlátozás
koronavírus
enyhítés
lazítás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.