Ugrás a tartalomra

Brnabić: Szerbia az egyetlen ország a világon, ahol választani lehet a vakcinák közül

2021.02.06
21:01
2021.02.06
21:35
Forrás
Szerbiai RTV
A szerb kormány első 100 napját értékelte Ana Brnabić. A szerb miniszterelnök a rendezvényen kiemelte, 520 ezer ember kapta meg eddig a vakcinát az országban.

Száznapos a szerb kormány. Ana Brnabić miniszterelnök ismertette kabinetje eddigi eredményeit. Beszélt egyebek mellett a koronavírus elleni harcról, a lakosság immunizációjáról, a gazdasági intézkedésekről, a szervezett bűnözés elleni harcról és a digitalizáció fontosságáról. Az esemény elején átadták a Dobročinitelj, azaz a Jótevő elnevezésű elismeréseket azoknak, akik cselekedeteikkel sokat tettek a közösségért. A 2020-as évet egyébként a szolidaritás évének nyilvánították Szerbiában.

Szerbia az egyetlen olyan ország a világon, ahol a lakosok választhatnak a koronavírus elleni oltások közül - mondta beszédében Ana Brnabić. Kiemelte, a beoltottak számát tekintve a második helyen állunk Európában. A szerb miniszterelnök hozzátette, eddig mintegy 520 ezer polgár vette fel a vakcinát az országban, 21 ezren pedig már a második adag védőoltást is megkapták. Rámutatott, hogy a világjárvány idején két teljesen új kórházat nyitottak meg, Belgrádban és Kruševacon, több mint 1500 férőhellyel a fertőzöttek számára.

„Egyike vagyunk annak a két vagy három országnak a világon, amelyeknek a válság idején, mindössze négy hónap alatt sikerült felépíteniük egy teljesen új kórházat. Nem egyet, hanem kettőt, annak érdekében, hogy megpróbáljunk újabb védelmet nyújtani az egészségügyi rendszerünknek, és újabb segítséget és támogatást nyújtani minden polgárunknak.”

A járvány alatt új kórházak épületek, ez pedig egyedülálló eredmény volt a világon, ugyanis csak néhány ország volt képes arra, hogy ekkora krízis közepette fejlessze az egészségügyet - részletezte a miniszterelnök. Hozzáfűzte, Szerbia a második ország volt Európában, amely elkezdte a tömeges immunizálást, ez pedig nagy eredmény.

Ana Brnabić hangsúlyozta, Szerbia az egyetlen olyan ország, ahol 2021. január 1-én emelkedett a minimálbér, a nyugdíj és a közszférában dolgozók fizetése. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy decemberben egyszeri támogatást nyújtottak az egészségügyi dolgozóknak.

„Dolgozunk egy újabb, harmadik segélycsomagon a gazdaság és a polgárok számára, ez körülbelül 2,5 milliárd euró értékű támogatást jelent. Ez magába foglalja a gazdaság közvetlen pénzügyi támogatását, még egy támogatást a lakosok számára, valamint egy külön támogatást a nyugdíjasok számára.”

A szerb kormányfő kifejtette, hogy mit is jelent majd a szerbiai lakosságnak ez a 2,5 milliárd euró.

„A gazdaság támogatása ismét olyan formában valósul meg, hogy a minimálbér 50 százalékát kifizetjük 3 hónapig, minden felnőtt állampolgárunk is kap támogatást, a terveink szerint kétszer 30 eurót, tehát összesen 60 eurót. Támogatást kapnak a nyugdíjasok is, ezen a 60 eurón felül további 50 eurót, azaz összesen 110 eurót.”

A szervezett bűnözés ellni küzdelemről Brnabić elmondta, hogy a szerb kormány ennek kapcsán bátorságot és elszántságot tanúsított az elmúlt időszakban, a szerb elnök hadat üzent a bűnbandáknak, ugyanakkor a kormány is a prioritási listájának elejére helyezte a kérdést. Aláhúzta, a harc folytatódik.

A jogállamiság területén az első száz napban a kabinet jelentős előrelépéseket tett - emelte ki a szerb miniszterelnök. Emellett a kormány cselekvési tervet fogadott el a médiastratégiáról, továbbá létrehoztak egy munkacsoportot az újságírók biztonságával és védelmével kapcsolatban - részletezte az elmúlt 100 nap egyes döntéseit a szerb kormányfő.

Az eseményen egyébként részt vett az összes tárcavezető, de más meghívott vendégek is.

vakcina
oltás
járvány
bűnözés
bűnszervezet
Ana Brnabić
kormány

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.