Ugrás a tartalomra

Budiszava hivatalos neve ismét Tiszakálmánfalva lett (videó)

2016.06.03
23:55
Sok év után Budiszava is visszakapta a magyar nevét
Sok év után Budiszava is visszakapta a magyar nevét. A falu frissen állított helységnévtábláján ezentúl a település hivatalos magyar neve, Tiszakálmánfalva is szerepel. A helyiek több mint 10 éves harc árán érték el, hogy a falu hivatalosan is visszakapja magyar nevét és a táblákon a Budiszava név mellett a Tiszakálmánfalva is szerepeljen. Milanović Sándor: „A múltban nem tudtam használni a Tiszkálmánfalva elnevezést, senki sem tudta, hogy az hol helyezkedik el. Így remélem, hogy ez a tábla most megoldja ezt a problémát, és a jövőben amikor azt mondom, hogy tiszakálmánfalvai vagyok, akkor már tudják, hogy pontosan ez a falu hol helyezkedik el.” Szekeres József: „Végre megkaptuk. Igaz, hogy nagy harc volt, mert több mint tíz éve harcolunk ezért, de úgy látszik a harc sikerült és most hála Istennek megkaptuk amit kellet is, hogy megkapjunk.” Az eredeti magyar helységnevek visszaállítása már több mint egy évtizede megtörtént Vajdaság más településein. Erdély Lenke, újvidéki elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Itt elsősorban azok kifogásolták, akik Tisza Kálmán miniszterelnök bizonyos cselekedetei ellen fordultak, vagyis úgy gondolták, hogy az nem éppen a békés egymás mellett élést szolgálta. Azonban, az itteni lakosok a történelemnek azt a részét tartanak inkább fontosnak, amikor Tisza Kálmán letelepítette itt a magyar családokat.”



A Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Nemzeti Tanács, Újvidék Város, valamint Tiszakálmánfalva polgárainak és a civil szervezetek erőfeszítésének köszönhetően sikerült visszakapni a falu régi, magyar elnevezését. Ladisity Melinda, tag, Magyar Nemzeti Tanács: „Még egy sikertörténetnek lehettünk tanúi ma itt. A Magyar Nemzeti Tanács tavaly valamikor a tavaszi időszakban egyhangúlag, és ezt büszkén mondhatom, hogy egyhangúlag meghozta azt a döntést hogy Budiszava visszakapja a régi nevét, ez pedig Tiszkálmánfalva.” A települést 1886-tól 1920-ig Tiszkálmánfalvának hívták, a helyiek pedig büszkék alapítójukra. Kiss Gyula, városi képviselő, VMSZ, Újvidék: „A kitartás melletünk volt és ezáltal tudunk példát mutatni a vajdasági magyaroknak, hogy egy igazi erős akarattal és az igazság is az oldalunkon van, akkor el tudunk érni célunkat.” A most lecserélt táblák mellet Újvidék vezetősége a további helységnévtáblák cseréjére is ígéretet tett.
VMSZ
Magyar Nemzeti Tanács
Vajdaság
Tiszakálmánfalva
Budiszava

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.