Ugrás a tartalomra

A burokban született emberiség

2018.04.28
12:30
2018.04.28
16:33
Forrás
Pannon RTV
A burokban született emberiség címmel tartotta meg előadását Ferencz Orsolya, a budapesti ELTE Geofizikai Űrtudományi és Tanszék főmunkatársa a zentai Alkotóházban.

Az előadás közönsége közelebbről is megismerkedhetett a Föld működésével az űrkutatás eredményein keresztül. Az előadó elmondta, aggasztóak az adatok környezetvédelmi szempontból.

Ferencz Orsolya, főmunkatárs, ELTE Geofizikai Űrtudományi Tanszék, Budapest: „Azt látjuk évről évre, hogy a klímaváltozás egyre keményebb kihívások elé állít bennünket. És sajnos az emberiség, bár elvileg már volna rá lehetősége, hogy egyes hatásokat kivédjen, még nem ébredt fel. Gondoljunk a műanyaggal való szennyezettségére az óceánoknak, vagy arra, hogy a fosszilis tüzelő anyagokat még mindig ugyan olyan intenzitással használjuk, mintha nem tudnánk, hogy mit okozunk vele a légkörben.”

Az előadás a Föld-napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat lezárása volt.

Kálmán Róbert, szervező: „Én úgy érzem, hogy ezzel egy hiányt pótoltunk itt Zentán, mert ezzel a témával szinte naponta lehet foglalkozni, vagy kellene foglalkozni. Ahhoz képest én úgy érzem, hogy kicsit el van hanyagolva.”

A szervező elmondta, nem ez volt az utolsó ilyen jellegű előadás Zentán.

Zenta
Ferencz Orsolya
Föld napja

Most

13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű