Ugrás a tartalomra

Cifrapalota tábor Felsőhegyen

2021.08.13
11:38
2021.08.13
16:29
Forrás
Pannon RTV
Pogácsasütés, kardozás, zenélés, robotikai bemutató - csak néhány program azok közül, amin a felsőhegyi fiatalok vehettek részt, a helyi Szent József parókia által szervezett táborban.

Az ötnapos Cifrapalota táborban minden lurkó megtalálhatta a neki tetsző elfoglaltságot, hiszen színes programokkal várták őket a szervezők.

A tábor még hétfőn kezdődött, és az elmúlt öt napban számos foglalkozáson vehettek részt a gyerekek. Mindenkinek más-más volt a kedvenc programja az elmúlt napokban, de abban egyetértettek, hogy nagyon jól érezték magukat.

Jerotijević Magdaléna, résztvevő:
„ A halacskás fogás tetszett.
- Az hogyan nézett ki, mit kellett csinálni?
- A halat kellett kifogni úgy, hogy volt valami horog, és azokkal ki kellett pecázni.”


Barna Melissza, résztvevő:
„Csináltunk rengeteg pogácsát egyrészt, csináltunk itt egy Cifrapalotát, rajzoltunk, célba találtunk, röplabdáztunk, fociztunk is, nagyon sok mindent.”

Kőrösi Leila, résztvevő:
„Nekem nagyon tetszett, amikor fogtuk a labdát és el kellett dönteni vele a vizeket.”

Gombos Éva, résztvevő:
„ Hoztak ilyen kardokat meg fegyvereket, és ki lehetett próbálni mindet.
- Te mit próbáltál ki?
- Kipróbáltam a kardot, fakardokat és igazit is, lándzsát. Mindent kipróbáltam, ami ott volt.”

A táborban mintegy 60 fiatal vett részt, délelőttönként a fiatalabb korosztállyal foglalkoztak, délutánonként pedig az ötödik és hatodik osztályos fiatalok vehettek részt a táborban.

Varga Tereza, szervező: „Olyan ötlet volt 2019 elején, hogy kicsit a falunak a fiataljait összehozzuk, hogy tudjanak ők is segíteni, és hogy a gyerekeknek az iskola előtt a tanárokkal egy kicsit jobban megismerkedjenek, az elsősök különösen, akik lesznek. Emellett, hogy a gyerekek egy kicsit újra összeszokjanak az iskola előtt.”

A táborban a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karnak köszönhetően a robotikával is megismerkedhettek a gyerekek.

Cifrapalota
tábor
Felsőhegy
Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar
MTTK
robotika

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.