Ugrás a tartalomra

Covid-kórház lesz az újbelgrádi Štark Arénában

2020.07.04
12:27
Forrás
Szerbiai RTV
Az újbelgrádi Štark Arénában hétfőtől ideiglenes Covid-kórház lesz - jelentette be ma a szerb egészségügyi miniszter.

Zlatibor Lončar elmondta, ötszáz ágyat állítanak fel, és minden feltétel adott lesz a koronavírus-fertőzöttek fogadására. A tárcavezető hozzátette, az elmúlt éjszaka 130 pácienst tartottak benn a kórházakban, ez pedig azt jelenti, hogy súlyos klinikai képpel rendelkeznek. Emellett minden nap több mint száz személy szorul kórházi ellátásra, így az arénán kívül a banjicai ortopédiai intézet is Covid-kórházzá alakul át keddtől. A következő Covid-kórház a požarevaci lesz a tervek szerint - tette hozzá. Zlatibor Lončar ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a járványt csak úgy győzhetjük le, ha betartjuk az intézkedéseket és felelősségteljesen viselkedünk. 

covid-kórház
Belgrád
Zlatibor Lončar

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.