Ugrás a tartalomra

Csak az alsósok járnak be az iskolákba – változások a távoktatásban

2020.11.30
13:57
2020.11.30
16:31
Forrás
Pannon RTV
Mától csak az általános iskolák alsós diákjai járnak be az oktatási intézményekbe. A felsősök és a középiskolások távoktatásban részesülnek a téli szünet kezdetéig, amit december 21-től terveznek.

Szalai Anett a Szabadkai Egészségügyi Középiskola elsős tanulója. Egészségügyi nővérnek tanul. Azt mondta, nekik a gyakorlati órák megvalósítása okoz gondot online formában. Hozzátette azonban, hogy tanáraik leleményesek, és ezt a problémát is megoldják.

Prezentációkat küldenek és esetleg azt megpróbálhatjuk, de most így az elméleti részére jobban ráfekszünk. A gyakorlati részt pedig meghagyjuk akkorra, amikor már lehetnek gyakorlati óráink.

Édesanyja, Szalai Halasi Mónika nem örül a távoktatásra való átállásnak, ám erre mindenképpen szükség volt a jelenlegi, egyre súlyosbodó járványügyi helyzetben.

Lányom szempontjából, aki első középiskolába jár, még nem veszem annyira észre, hogy esetleg gond lenne ez a távoktatás, míg a fiam most fejezi a középiskolát, és szerintem a végzősök szempontjából ez nagyobb probléma, mivel az egyetemi felvételi felkészülésre nem annyira van lehetőségük. Remélem, hogy a második félévet az iskolapadban fogjuk folytatni.

A felsősök és a középiskolások az első félévben már biztosan nem mennek iskolába. A téli szünidő után, 2021. január 18-tól térhetnek majd vissza legkorábban az iskolapadokba.

Habár az illetékes minisztérium pénteken kiadott rendelete még azt tartalmazta, hogy az általános iskolák felsősei és a középiskolások a 15 percnél hosszabb időtartamot igénylő tudásfelmérők megírására személyesen kell, hogy megjelenjenek továbbra is a tanintézményekben, ennek a cáfolata hétfőn érkezett meg. Tehát, az első félévben, azaz december 21-gyel bezárólag az ellenőrzőket, tudásfelmérőket, dolgozatokat, feleltetéseket is csakis online formában lehet elvégezni.

Ezt az információt Szűcs Anna, a hajdújárási és királyhalmi Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója is megerősítette. Azt mondta, a legtöbb diáknak már van elegendő osztályzata az első félév lezárásához: Ez úgy működik, hogy a gyerekek megírják a feladatokat, és feltöltik a Google-tanteremre, ahol a szaktanár ellenőrzi, illetve osztályzatot ad nekik.

Schell Klára éppen a nyolcadikosoknak tartott magyarórát valós időben, így a tanárnővel mi is online beszélgettünk: Előadom az anyagot élőszóban, a gyerekekkel közösen dolgozunk. Nyelvtan- és olvasókönyvben, menet közben tudom kivetíteni, prezentációt, feladatokat, megoldásokat. És ez sokkal hatékonyabb, mint tavasszal, amikor az oktatóvideókat tettük fel, vagy csak az anyagokat és az utasításokat írásban.

A hajdújárási és a királyhalmi iskolában azoknak a diákoknak, akiknek odahaza nincs rá lehetőségük, különálló tantermekben biztosítják az órák online követését.

távoktatás
online oktatás
Szűcs Anna
iskola
koronavírus
középiskola
felsős

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.