Ugrás a tartalomra

Csak idő kérdése mikor jelennek meg az új vírustörzsek Szerbiában, a védőoltás jelentheti a megoldást

2021.01.24
10:53
2021.01.24
16:04
Forrás
Szerbiai RTV, Tanjug
Minél rövidebb idő alatt a lehető legtöbb embert be kell oltani a koronavírus ellen, mert várhatóan Szerbiában is meg fognak jelenni az új vírustörzsek – figyelmeztetett Branislav Tiodorović epidemiológus.

A szakorvos a  szerbiai köztévének nyilatkozva hozzátette, emiatt következetesnek kell maradnunk az intézkedések betartásában. A szakember elmondta, hogy legalább másfél-két millió embernek fel kell vennie a védőoltást két dózisban, ami azt jelenti, hogy még sok vakcinának kell érkeznie az országba. Azt viszont jónak tartja, hogy egyre több polgár jelentkezik a védőoltásra. Óriási az érdeklődés a vakcinnáció iránt a szociális intézményekben is. Eddig valamivel több, mint 6000 személyt oltottak be, akiknek 10 százalékát az ott dolgozók teszik ki.

Branislav Tiodorović, epidemiológus: „Sőt az onkológiai betegek is felvehetik a védőoltást, kellene, illetve ajánlatos is lenne, hogy a vakcina ily módon megvédje őket, de előtte a választott orvosuknak kell eldönteni, hogy az állapotuk megfelelő-e erre, hogy megtettek-e mindent annak érdekében, nehogy esetleg változzon az állapotuk, és hogy készen álljanak a vakcinnációra.”

Tiodorović hangsúlyozta, mindegy melyik védőoltást kapják meg a polgárok, de az fontos, hogy mindkét dózist felvegyék. Mint mondta, az a legjobb, ha a választott orvosukkal közösen hozzák meg a döntést a vakcinnációról, aki figyelemmel kíséri a betegségeiket. Az eddigi ismeretek szerint a Szerbiában alkalmazott összes oltóanyag véd az új vírustörzs ellen is - tette hozzá a szakember.

A szerbiai szociális intézmények több mint 5400 felhasználója és mintegy 600 dolgozója kapta meg eddig a koronavírus elleni védőoltást, ismertette dr. Darija Kisić Tepavčević a szerb közmédia műsorában. A munkaügyi miniszter hangsúlyozta, fontos ezekben az intézményekben minél korábban elvégezni a gondozottak és a foglalkoztatottak oltását. Darija Kisić Tepavčević elmondta, egyes intézményekben még nem kezdték meg a vakcinnációt, mivel fertőzöttek is vannak a gondozottak és az ott dolgozók között. A szociális intézményekben 799 felhasználó és 405 foglalkoztatott fertőződött meg a koronavírussal. A šabaci gerontológai központban továbbra is sok a fertőzött, jelenleg összesen 141 személy. Hétfőn tervezik újra tesztelni az ott dolgozókat, és kedden a bennlakókat. Ma a belgrádi Biztonságos Ház védenceit és dolgozóit oltják be. Szerbiában eddig összesen 172 ezer polgár kapta meg a vakcinát. 

Darija Kisić Tepavčević szociálisügyi miniszter hangsúlyozta, nagyon fontos biztonságos közeget teremteni a szociális intézményekben: „A mai nappal valamivel több mint 6000 személyt oltottak be, akiknek 10 százalékát az intézményekben dolgozók teszik ki. Az érdeklődés óriási, szinte minden alkalmazott és felhasználó jelezte, hogy fel szeretné venni a védőoltást. Van, ahol még nem kezdődött meg a vakcinnáció, azért, mert vannak köztük koronavírus-fertőzöttek. Amint a járványügyi helyzet stabil lesz, azokban az intézményekben is megkezdődhet az immunizáció.”

Fontos, hogy minél többen vegyék fel a koronavírus elleni védőoltást Szerbiában - mondta dr. Marijan Ivanuša. Az Egészségügyi Világszervezet szerbiai irodájának vezetője szerint annak ellenére, hogy a járványügyi helyzet sokkal kedvezőbb mint amilyen decemberben volt, még mindig magas a fertőzöttek száma és naponta még mindig sokan halnak meg a koronavírus okozta szövődményekben. Ivanuša felhívta a figyelmet arra is, hogy csak idő kérdése, mikor jelenik meg a mutáns koronavírus Szerbiában is, amely tovább ronthatja a járványügyi helyzetet.

Darija Kisić
Marijan Ivanuša
Branislav Tiodorović
koronavírus
védőoltás
koronavírus-járvány

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű