Ugrás a tartalomra

Csak minden harmadik gyereket szállítanak megfelelő körülmények között

2021.12.20
07:19
2021.12.20
18:06
Forrás
Pannon RTV
Az elmúlt 8 évben megduplázódott a gyereküléseket használó szülők száma a közlekedésben. Ugyanakkor nőtt a szabálysértők száma is Szerbiában.

Akár 120 000 dináros büntetést is kaphatnak azok, akik nem a megfelelő módon szállítják a gyereket a járművükben.

A szakemberek figyelmeztetnek: az sem mindegy, milyen gyerekülést használunk, illetve az sem, hogyan használjuk azt. Márpedig fontos lenne erre odafigyelni, hogy megelőzzük a tragédiát – hangsúlyozzák.

Sok esetben a gyerekek szenvedik el a következményeit a szerbiai utakon történő baleseteknek. A legtöbb esetben a nagyobb baj megelőzhető lett volna a gyerekülés, illetve a biztonsági felszerelés megfelelő használatával. Az újvidéki Csiszár Kubik Beátának 4 és 6 éves gyerekei vannak.

"Használunk autóülést, a négy évesnek a nagy autóülést a hat évesnek pedig a kis autóülést. Sokat jelent számomra mert biztonságban érzem én is magamat. Feltételezem, hogy ők is."

Nem minden szülő tartja be a biztonsági előírásokat. A terepen tapasztaltak azt mutatják, hogy Szerbiában csak minden harmadik 12 év alatti gyereket szállítanak megfelelő körülmények között a járművekben, biztonsági felszerelést és gyerekülést használva.

Damir Okanović, a szerbiai Közlekedésbiztonsági Bizottság illetékese: "A gyerek lekötése a gyerekülésbe egy lecke, példamutatás számukra, hogyan kell a közlekedési szabályokat betartani. Ütközés esetén a testünk úgy viselkedik, mint egy rongybaba. Frontális ütközés és borulás esetében a gyereket, aki nincs megfelelő módon lekötve a gyerekülésbe, elveszíthetjük."

A gyerek és az öv között egy ujjnyi helyet kell hagyni. Vezetés előtt ellenőrizni kell, hogy az ülés jól van-e rögzítve, vásárláskor pedig, hogy megfelel-e a biztonsági előírásoknak. A legdrágább gyerekülés nem feltétlenül a legbiztonságosabb – figyelmeztetnek a szakemberek.

Duško Pešić, a szerbiai Közlekedésbiztonsági Ügynökség megbízott igazgatója: "A legtöbb üzletben homologizált ülések kaphatóak. Minden ülésen található egy narancssárga címke vagy matrica, amelyen fel van tüntetve a két EU-s irányelv a használatára, illetve hogy melyik korosztály használhatja."

Az elmúlt 8 évben megduplázódott a gyerekek száma, akiket a járművekben gyerekülésben lekötve, biztonságosan szállítanak a szüleik. Ezt a gyereküléseket adományozó akciók, a rendőrök által kiszabott bírságok, valamint a helyes használatot oktató képzések eredményezték. Mindezek ellenére nőtt a szabálysértők száma is.

Slaviša Lakićević, a szerbiai Közlekedésrendészeti Igazgatóság vezetője: "Az idei év 11 hónapjában összesen 1200 járművezetőt bírságoltak meg a gyerek szabálytalan szállítása miatt. Közülük 120 járművezetőt azért kellett megbírságolni, mert a gyerekeket az első üléseken, a sofőr helyén vagy az anyósülésen szállították. El kell mondanom, hogy ez egyharmaddal, pontosabban 31 százalékkal magasabb arány mint tavaly ugyanebben az időszakban."

A szabálysértők 5000-től 120 ezer dinárig terjedő büntetésekre számíthatnak, ha a járműben a gyerekeket az első ülésekre ültetik, vagy olyan helyre, ami nem ülésre van előrelátva. A pénzbírság mellett a szabálysértés súlyosságától függően büntetési pontok, vagy akár börtönbüntetést is kiróhatnak rájuk, illetve eltilthatják őket a gépjárművezetéstől.

utazás
közlekedés
biztonság
gyerekülés
autó
szabály

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.