Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Osztrogonác Andor

A csantavéri Hunyadi János iskolában tett látogatást Nyilas Mihály

2018.04.10
13:22
2018.04.10
14:57
Forrás
Pannon RTV
Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár megtekintette a tartományi támogatásokból megvalósult felújításokat, valamint tájékozódott arról, milyen felújításokra lenne még esetleg szükség.

A gyerekek nagy izgalommal várták a vendégeket, és műsorral is készültek. Az óvodások és az iskolások is felléptek.

Hajdú Sándor, Csantavér:
„- Itt vannak a barátaim, jót lehet játszani, és szeretek a zenekarban is játszani.
- Mit játszol a zenekarban?
- Hegedűs vagyok, és népdalokat játszunk.”

Az iskola igazgatója elmondta, hogy folyamatosan pályáznak, mivel az iskolának szüksége lenne még felújításra. Példának a tornatermet említette meg, mivel jelenleg annak a felújítására lenne szükség. Kecsenovics Szabó Dóra, igazgató, Hunyadi János Általános Iskola, Csantavér: „Az óvoda épületén történtek a felújítások, méghozzá az óvoda tetőszerkezetét sikerült felújítanunk. Az elmúlt évben sikeresen pályáztunk a tartományi titkárságnál, és 3,5 millió dinár értékben kaptunk támogatást, így sikerült a tetőszerkezet felét felújítanunk.

Az igazgató hozzátette, figyelembe veszik a kollégák és a diákok észrevételeit és igényeit is, amikor felújításokat terveznek.

Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár a Közelebb az iskolapadokhoz nevű program jelentőségéről és a korszerűsítés fontosságáról beszélt, és kiemelte: „Ebben az évben már lezajlott egy pályázat mintegy 150 millió dináros összegre vonatkozóan, és még egy pályázat lesz júniusban vagy júliusban, amint a költségvetési módosítás megtörténik, és szeretnénk mindenképp egyre több helyen megoldani ezt a kérdést. Az igények igen nagyok és az a helyzetfelmérés, amelyet két éve végeztünk, azt mutatja, hogy az épületek több mint fele felújításra, komoly felújításra szorul.”

Látható és érzékelhető, hogy a tartomány jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy az iskolák problémái megoldódjanak, és itt nem csak az épületeket kell felújítani, hanem a felszerelést is korszerűsíteni szeretnénk - tette hozzá Nyilas Mihály.

Nyilas Mihály
Csantavér
Hunyadi János

Most

15:55, Frissítve: 17:36

Interaktív előadás János vitézről

Petőfi Sándor János vitéz című művéből készített alsós diákoknak interaktív előadást a Perem Magyar Színházi Egyesület. A mintegy félórás darabot Vajdaság-szerte láthatják majd a gyerekek.
15:35, Frissítve: 17:41

Vasárnap GastroFest Óbecsén!

Vasárnap immár hatodik alkalommal szervezik meg Óbecsén a GastroFest gasztronómiai rendezvényt, amelyre 10 és 22 óra között várják a látogatókat az Erdőtelepítők Parkjában.

Népszerű

Dupla öröm a nyugdíjasoknak

A nyugdíjasok mától duplán örülhetnek, hiszen mostantól érvényesek az új nyugdíjas kártyák, ráadásul 5,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak Szerbiában.

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.