Ugrás a tartalomra

Cserélje le a régi tragacsot!

2020.09.26
22:36
2020.09.27
16:30
Forrás
Pannon RTV
Az elmúlt időszakban visszaesett eladást kívánják serkenteni, különböző akciókkal felrázni a kissé lanyha vásárlókedvet az autóiparban. A gyárak, szalonok árengedményekkel csalogatják a vevőket.

Egymás mellett sorakoznak az eladó járművek a szabadkai Autópiacon. A paletta nagyon színes, az átlagos személygépkocsik mellett luxusjárműveket is lehet vásárolni. Vannak viszonteladók, de olyanok is, akik a saját autójukat árulják. A szabadkai Fájfer István már több napja próbálkozott eladni autóját: „2350 euró volna az ára neki, megőrzött állapotban van, úgyhogy ezért is adom el, mert én már lassan kifutok a hajtásból.”

A vásárlók leginkább a 2-3 ezer eurós kocsikat keresik. Szél István szerint nem könnyű eladni a járműveket, mivel nagy a kínálat: „Akció van, meg lehet velem egyezni. Máskülönben, amit árulok, az nekem kevés, a kedves vevő, csak azt mondja, hogy nekem csak ennyi van, és majd közte valamit majd találunk, egy megegyezést.”

A Fiat szerbiai gyára is kedvezményekkel várja a vevőket. Autóvásárlási akciót indítottak.

Igor Šefo, kereskedelmi igazgató, Fiat Chrysler Automobiles: „Minden új autó vásárlása iránt érdeklődő ügyfél a régi autóját elhajthatja valamelyik üzletünkbe, ahol vagy felbecsülik annak értékét, és így az autóját egy új vásárlásának alapjául vesszük, illetve újrahasznosíthatja is a régi járművét, amennyiben ilyet szeretne tenni. Mindenesetre, akár az egyiket, akár a másikat választja, az FCA-tól közvetlenül 2.200 euró bónuszt kap.”

A kedvezmény több modellre is vonatkozik. Az elmúlt 10 év alatt egyébként ilyen és ehhez hasonló akciók során mintegy 14 ezer régi autót hasznosítottak újra Szerbiában.

Slobodanka Stanojević, munkatárs, Újrahasznosító Központ, Belgrád: „Az újrahasznosítási folyamat nagyon egyszerű, nem tart tovább 15 percnél. Forgalmi engedély és személyigazolvány szükséges. A jármű tulajdonosa eljön a forgalmi engedéllyel és a személyigazolvánnyal. Ha a jármű nincs kijelentve, akkor mi levesszük a rendszámtáblát, amivel később el kell menni a szerbiai Belügyminisztériumhoz, hogy kijelentsék a régi járművet, viszont, ha már ki van jelentve, akkor ez nem szükséges. A járműnek teljesnek kell lennie.”

A Fiat Restart kampány október 15-ig tart.

Fiat
FIAT 500
gépjármű

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.