Ugrás a tartalomra

Csökkent az új fertőzöttek száma Szerbiában, de a járványhelyzet hirtelen súlyosbodhat

2020.10.19
15:35
2020.10.19
18:41
Forrás
Tanjug, covid19.rs
122 új koronavírus-fertőzöttet vettek nyilvántartásba Szerbiában a legutóbbi összesítés óta. Vasárnaptól vörös zónába tartozik Szerbia.

Egy nap alatt 5 746 embert teszteltek. Két személy vesztette életét a kór szövődményeinek következtében, így az elhunytak száma 778-ra emelkedett. Jelenleg 408 koronavírusos beteget kezelnek kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen. A járvány márciusi megjelenése óta Szerbiában 36 282 fertőzöttet regisztráltak.

Vasárnaptól vörös zónába tartozik Szerbia, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ meghatározása szerint. Az ECDC internetes honlapján megjelent jelentés alapján Szerbiában az elmúlt 14 napban 100 ezer lakosra 30 fertőzött jutott, ezért vasárnaptól hivatalosan is a vörös zónába sorolták az országot. A fertőzöttségi szint alapján zöld zónába tartoznak azok az országok, ahol 100 ezer főre kevesebb mint 15 fertőzött jut, a sárga zónában 15 és 30 között mozog a fertőzöttek száma 100 ezer lakosra nézve, míg a vörös zónába azok az országok tartoznak, amelyekben 30 és 50 között van a fertőzött-szám.

Az illetékesek arra figyelmeztetnek, hogy kedvezőtlen a járványügyi helyzet az országban, és csak az intézkedések betartásával akadályozhatjuk meg a súlyosbodását.

Ajánlott a maszk viselése nyílt téren is, főleg a sétálóutcákon, mint amilyen a belgrádi Knez Mihailova - mondta a Szerbiai RTV reggeli műsorában dr. Predrag Kon. A járványügyi szakorvos reményét fejezte ki, hogy nem lesz szükség a szerb főváros lezárására, vagy hasonló intézkedések bevezetésére. Ugyanakkor hozzátette, a szigorítások csakis az előírások betartásával kerülhetők el.  

„Egyáltalán nincs kizárva, hogy hirtelen súlyosbodik majd a helyzet. Látjuk, hogy a vírus terjedésének, átvitelének lehetősége háromszor akkora Európában, mint volt. Nem tudjuk ezt ignorálni, nem tudunk úgy tenni, mintha ez nem történne meg. Másrészről azonban nálunk valóban sokkal jobb a helyzet, mint máshol, ez még mindig így van. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy romlik a helyzet, elsősorban Belgrádban.”

Fennáll a veszélye annak, hogy rosszabbra forduljon a járványügyi helyzet Szerbiában - nyilatkozta a szerb köztévének Srđa Janković. A napi újonnan regisztrált koronavírussal fertőzöttek, a pozitív tesztek száma utal arra, hogy romolhat a helyzet - tette hozzá az immunológus. Arra kérte emiatt a lakosokat és az illetékeseket, hogy minél szigorúbb és következetesebb intézkedéseket foganatosítsanak. A szerb fővárosra vonatkozóan kiemelte, a nagyobb városokban több ember érintkezik, és amennyiben nem használnak védőfelszerelést, nagyobb a lehetőség is a vírus terjedésére.

Közben a belgrádi Aréna előkészítése is a végéhez közeledik. Keddtől lesz fűtés, így ismét fogadni tudja a koronavírusos betegeket - mondta Belgrád alpolgármestere.

A belgrádi Dragiša Mišović gyermekklinikán öt koronavírus-gyanús beteget kezelnek, közülük háromnak lett pozitív a tesztje - mondta a Szerbiai RTV-nek a klinika vezetője.

Srđa Janković
járvány
koronavírus
helyzet
romlik
Belgrád
Aréna
Covid
ideiglenes
kórház

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.