Ugrás a tartalomra

Csütörtöktől újra lehet pályázni az ingyenes uniós vasúti bérletekre

2022.04.06
21:56
Forrás
MTI
Csütörtöktől a 18 éves európai fiatalok újra pályázhatnak az ingyenes vasúti bérletekre, az Európai Unió DiscoverEU nevű programja keretében idén 35 ezer vasúti utazási igazolványt osztanak ki - közölte az Európai Bizottság.

A csütörtökön kezdődő pályázati fordulóban azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik az Erasmus+ programban részt vevő országok . köztük Magyarország - valamelyikében élnek, és 2003. július 1. és 2004. június 30. között születtek.

Pályázni április 7-én déli 12 órától április 21-én déli 12 óráig lehet. A kezdeményezés lehetővé teszi a sikeres pályázók számára, hogy - elsősorban vonattal - beutazzák és felfedezzék Európát.

Azok a pályázók, akik megfelelnek a részvételi feltételeknek és sikeresen válaszolnak a pályázati kérdésekre, 2022. július 1. és 2023. június 30. között használhatják fel az utazási igazolványukat, és legfeljebb 30 napig lehetnek úton. Az ingyenes utazási igazolványon felül kedvezményekre jogosító, úgynevezett DiscoverEU kártyát is kapnak majd, mellyel több mint 40 ezer különféle kedvezményt vehetnek igénybe a tömegközlekedés, a sporttevékenységek, illetve a kulturális, szálláshely-, vendéglátóipari és egyéb szolgáltatások terén a programban részt vevő országokban.

A kiválasztott fiatalok egyedül vagy legfeljebb ötfős, a támogatható korosztályba tartozó fiatalokból álló csoportokban utazhatnak. A fenntartható utazás előmozdítására az uniós program főként a vasúti utazást támogatja. Annak érdekében azonban, hogy minél több helyre eljuthassanak az EU-ban, a résztvevők más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például, illetve kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány. Így a távoli területeken vagy szigeteken élő fiatalok előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy részt vegyenek a programban.

vasút
vonat
EU
bérlet
fiatal

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.