Ugrás a tartalomra

Dániel történetén keresztül közelebb Istenhez

2022.08.16
16:26
2022.08.16
17:37
Forrás
Pannon RTV
Új élmények, új barátok, játékok és egy kis tanulás - erről szól az idei református tábor Szabadkán. A gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg a bibliai eseményekkel és ily módon közelebb kerülhetnek Istenhez.

Kézműves foglalkozásokon és csoportos foglalkozásokon keresztül ismerkedtek meg Dániel próféta életével a gyerekek az idei református táborban Szabadkán.

Maráci Kinga, résztvevő: „Van egy király, aki álmodott valamit és van egy Dániel nevű ember, aki a barátaival érkezett egy helyre, ő egy bölcs és a király hívja, hogy fejtse ki az álmát. Dániel imádkozik, hogy Isten mondja meg, hogy mi az álma, mert a király azt mondta, hogy neki kell kitalálni.”

Egyebek mellett új táncokat és énekeket is megtanultak a gyerekek, de a szabad programok és a játék sem marad ki napjukból.

Molnár Marcell, résztvevő: „Nekem, ami a legjobban tetszett az az volt, amikor azt játszottuk, hogy volt egy betörő, akinek ki kellett jutni a börtönből.”

A tábor célja, hogy a szervezők közelebb hozzák a gyerekeket Istenhez és bepillantást nyerjenek a Bibliai eseményekbe is.

Harangozó Gyöngyi, szervező: „Az a célunk, hogy a gyerekek felé közvetítjük Isten szeretetét, bibliai történeteket dolgozunk fel, az idén Dániel történetét tanuljuk. Énekelünk a gyerekekkel, játszunk, kézimunkázunk.”

Az elmúlt időszakban nagy veszteség érte a Szabadkai Református Egyház épületét, ugyanis tűz ütött ki a belterében és súlyos károk keletkeztek. A tábor ideje alatt Hollandiából érkeztek református önkéntesek, akik vállalták, hogy feljavítják a megkárosodott épület belsejét. Ettől függetlenül a tábor többi programját sem hagyták ki.

Rianne van Dam: „A saját egyházunktól érkeztünk ide egy csoporttal, hogy a helyi egyházat segítsük, Szabadkán. Keresztény csoportot szervezünk itt, illetve a gyerekek csoportját is, a csapatunk lány tagjai segítenek majd nekik és mindenféle elfoglaltságot szervezünk nekik, együtt szórakozunk majd. A fiúk pedig festenek majd és a konyhát építik. Sok munkásunk is van itt.”

A tábor többi napjára, egészen péntekig megéri ellátogatni a gyerekeknek, ugyanis a hét közben is szabadon csatlakozhat, aki szeretne.

református
tábor
református egyház

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.