Ugrás a tartalomra

Diákok mutatták be tudományos munkáikat Szabadkán

2019.12.07
13:13
2019.12.07
15:45
Forrás
Pannon RTV
A Tudományos Diákkörök XX. Kárpát-medencei Konferenciájának vajdasági döntőjét tartották a Szabadkai Vegyészeti-technológiai Iskolában.

A vajdasági regionális megmérettetésen legjobban szereplő csapatok eljuthatnak a Kárpát-medencei döntőre, amelyet Magyarországon tartanak jövő tavasszal.

A tanulók csapatokat alkotva mutatták be tudományos munkáikat. A felkészülésben a tanáraik segítették őket. A prezentációkat szakmai zsűri értékelte.

Davidov Tímea, Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, Zenta: „A kutatásom valójában úgy történt, hogy a mentorom megkérte a kollégáit, hogy a töltessék ki a diákokkal a kérdőívemet. Így ez a kérdőív két község négy iskoláját ölelte fel.”

A szintén Zentáról érkezett Miksity Ramóna és osztálytársai kutatómunkájuk során azt a következtetést vonták le, hogy az emberek tisztában vannak a műanyagok környezetszennyező hatásával, ám ennek ellenére többségüket nem érdekli a téma: „Azt kérdeztük meg a résztvevőktől, hogy ők mekkora mértékben használják a műanyagokat a mindennapokban. Egy online kérdőívet használtunk az első hipotézisünk kidolgozásához.”

A TUDOK elnevezésű rendezvényt az egész Kárpát-medencében megtartják. Első körben helyi válogatók vannak, amelyeket a határon túli területeken is megrendeznek. A döntő Magyarországon lesz jövőre, tavasszal.

Muhi Béla, szervező, TUDOK: „A zsűri előtt megvédik a szakmunkáikat, az előadásukat. A jelen lévő diákok, mentorok és tanárok is kérdezhetnek. Annak függvényében, hogy milyen talpraesett az előadás, és hogy milyen jól tudnak a kérdésekre válaszolni, annak függvényében pontokat kapnak, és a legjobbak juthatnak tovább.”

A Szabadkán megszervezett rendezvényre Vajdaság több településéről érkeztek csapatok.

Szabadka
Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciája
TUDOK

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.