Ugrás a tartalomra

A dreai Lurkóház kertjében épül Vajdaság egyik legkorszerűbb fóliasátra

2018.06.30
14:05
2018.06.30
16:21
Forrás
Pannon RTV
Paprikát, paradicsomot, spenótot meg káposztát termesztenek majd.

Vajdaságban három Lurkóház működik azzal a céllal, hogy a szegény sorsú, elhanyagolt gyermekeknek nappali tartózkodást és étkezést biztosítson. A legelsőt az Óbecse melletti Dreán alapították 12 évvel ezelőtt.

Szünidőben csak kevesen vannak a dreai Lurkóházban. Tanév közben 20 általános- és középiskolás jár ide. A nevelők segítenek nekik a tanulásban, ha kell kapnak ruhát is és naponta háromszor étkeznek itt. Adományokból tartják fenn az intézményt. Eddig legalábbis így volt. Most azonban vállalkozásba kezdenek. Egy 604 négyzetméteres fóliasátor épül a portájukon európai uniós pályázaton nyert pénzből. Boja András, a program helyi koordinátora, Drea: „Négy különböző családnak a családtagja fog dolgozni havi bérért. Ezzel is lehetőséget teremtünk, hogy a szociális segélyt megszüntetve saját keresetet biztosítunk ezeknek a családoknak.”

Az alkalmazottak már a fóliasátor építésében is részt vesznek. A napszámos életet ők állandó munkára válthatták. Boldizsár Aranka, Drea: „Nyolc családom van, magam nevelem. Négy gyerek ide jár a Lurkóházba, az apjuk meghalt egy éve. Jó ez a lehetőség, mert nem kell utazni, nem kell menni. Mert mentünk egész amarra is, a magyar határra, minden felé így privátra dolgozni. Ez meg itt van.”

A fóliasátrat a muzslyai Császárkert szakemberei állítják fel és üzemtetik be. Ez Vajdaság egyik legkorszerűbb melegháza. Bajúsz Tibor, műhelyvezető, Császárkert Kft., Muzslya: „Könnyen lehet adaptálni, felfúvós fólia is lehet belőle. Oldalt is van szellőztető, elöl és a két ajtó. Úgyhogy ez egy nagyon pozitív dolog, könnyen lehet a levegőt cserélni, amikor nagyon meleg van. Az meg elég sűrűn van, ugye!”

Először paprikát ültetnek, később pedig paradicsom, spenót és káposzta kerül a fóliasátorba. Elsősorban a három vajdasági Lurkóházat látják el friss zöldséggel, a felesleget pedig értékesítik. A vezetők szerint a Lurkóház védenceinek az itt folyó munka majd példaként szolgál. Boja Ilonka, házfelelős, Lurkóház, Drea: „A gyerekek látják azt, hogy szorgalmas, kitartó munkából meg lehet élni, családot fent lehet tartani, és látják azt, hogy a szülők dolgoznak, becsületesen kapják a fizetésüket és azt hazaviszik a családnak és nyilván ez serkentő erőt ad a gyerekek számára is. Vannak náluk olyan dolgok, amiben külön kell segítenünk, hogy kialakuljanak, többek között a munkaszokás.”

Dreán nincs munkalehetőség. Nagyon sokan szociális segélyből élnek. A Lurkóház a falu lakóinak is példát akar mutatni. A beruházás összértéke ötvenezer euró.

Lurkóház
fóliasátor

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.