Ugrás a tartalomra

A drogfüggőség megelőzése volt a téma Magyarkanizsán

2018.06.25
13:03
2018.06.25
17:08
Forrás
Pannon RTV
A kábítószerek használata és forgalmazása elleni küzdelem nemzetközi napja alkalmából a Magyarkanizsai Egészségház tájékoztató pultot állított fel az intézmény előcsarnokában.

A céljuk, hogy felhívják az oda betérők, elsősorban a fiatal korosztály figyelmét a kábítószer-fogyasztás veszélyeire.

A 15-től 35 éves magyarkanizsaiak 20 százaléka életében legalább egyszer már kipróbált valamilyen kábítószert, hangzott el a mai tájékoztatón. A szakember szerint ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ők egyből függővé is válnak.

Gyólay Karolina, igazgató, Magyarkanizsai Egészségház: „Körülbelül 7 százalékuk az, aki rendszeresen használja is a drogot, de nagyon lesújtó, hogy a 15 éves korúak 65 százaléka tudja, hol lehet beszerezni.”

A magyarkanizsai egészségügyi intézmény szakemberei szerint a kábítószer okozta tüneteket a szülőknek észre kellene venniük gyermekükön, hallottuk Knežević Kasza Anna pszichológustól.

Knežević Kasza Anna, pszichológus, Magyarkanizsai Egészségház: „Némely tünetek közé tartozhatnak a fölgyorsult vagy a lassult beszéd illetve a testmozgás, a testkoordináció. Ide tartozhat a dekoncentráció, a dezorganizáltság, a munkaképesség csökkenése, a tág pupillák és más különféle jellemzők.”

 
A drogfüggőség megelőzése érdekében a tájékoztató pultnál a szakemberek különféle brosúrákkal igyekeztek nyomatékosítani a megelőzés fontosságát, aminek már a családokban meg kell kezdődnie, a kábítószer-függőségből kigyógyulni ugyanis csak megfelelő kórházi kezelés közepette lehet.

Magyarkanizsa
drogfüggés
Magyarkanizsai Egészségház
Gyólay Karolina
Knežević Kasza Anna

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.